Júniusban tudtam meg. Olyan volt, mint amikor valakit nyakon öntenek egy vödör hideg vízzel. Hihetetlen volt, és mégis szinte azonnal elkezdtem barátkozni a gondolattal: Mexikóba utazom! Előttem volt egy kép, a piramisokról, így ez volt a legelső, legkonkétabb kapaszkodó. Odaképzeltem magam a romok közé, amint a lyukkameráimmal ott mászkálok, és keresem a beállításokat. Kezdetektől fogva tudtam, hogy Mexikó "színes" anyag lesz, mármint, hogy zömében színes nyersanyagra fogok dolgozni. Így esett a választásom a színes diapozitívokra, amelyeket keresztbe hívatni terveztem. S lőn. Hazaérkezésem után ezt a változatot hagytam jóvá, mert így még intenzívebb színeket lehetett előcsalogatni a nyersanyagról. Most lassacskán elkezdem feltölteni a képeket, remélem mások örömére is. Chitzen Itza romjainak összhatását még a temérdek, viszonylag erőteljesen agitáló árus sem tudta elrontani. Persze az érintetlen őserdőből előbukkanó piramisok látványa már csak legenda, mert ugyan egy szál út vezet ide, de a hely maga, már egy nagy skanzen. Ügyesen helyezkedve, azért még lehetett fotografálni is, bár mint megtudtam, a kevés profi egyike voltam. Ugyanis a lyukkamerákhoz egy kis állványt vittem magammal, és mint ilyen profivá avanzsáltam. Igaz ugyan, hogy mellettem kályhacső nagyságú objektívekkel a gépeken csattogtattak a turisták, ám nekik, a helyi őrzőknek, a kis állványom szúrt szemet. Amikor megkérdeztem az őrt, (aki kerékpárján lóhalálában eredt nyomomba), mutatva az állványon feszítő lyukkamera dobozát, hogy szerinte mi ez, nem is tudott válaszolni. Azzal meg már végképp összezavartam, amikor azt mondtam, hogy ez tulajdonképpn szolármérő. Meggyőzhető volt az illető, mert sehol sem találta a kukucskáló nyílást a gépen:-) Minekután nincs is. Így aztán, exponáltam tovább kedvemre.
