Szöglyukasok/Pinholisták
Azóta, hogy 1994-ben egy fotómagazinban
rácsodálkoztam a lyukkamerákra, ezekre a végtelenül egyszerű elven működő
képalkotó eszközökre, nem tudtam szabadulni a varázsuktól. Attól a játékos
felfedező világtól, amelynek alapja a camera obscura.
A camera obscura (sötét szoba), ugyanis egy
fénytani jelenség, amely a fotográfia megjelenésével, majd fejlődésével egyre
inkább tárgyiasult, így sokan a legegyszerűbb képalkotó eszközt látják benne.
Ez részben igaz is, hisz minden egyes fényképezőgép egy-egy lekicsinyített
camera obscura, mivel minden egyes fényképezőgép célja a külvilág bevetítése
egy sötét helyre, s az adott vizuális látvány rögzítése. A pinholok,
lyukkamerák szerkezete is ezen elvek mentén épül fel, azzal a különbséggel, hogy
a a felvétel elkészültéhez nem lencsét, optikát használ a fotográfus, hanem egy
parányi, tű ütötte lyukat. Innen az elnevezés is – pinhole- tűlyuk.
Miként készül egy ilyen lyukon keresztűl egy
felvétel? Végtelenül egyszerűen. A lyukon át beáramló fény sötét dobozunk
(kameránk) szemközti falára vetíti a külvilág fordított állású képét, s e
látvány rögzítéséhez már csak fényérzékeny anyagra van szükség. Ez lehet
fotópapír, negatívfilm, diafilm, instant anyag, vagy akár egy digitális kamera
érzékelője is. A lyukkamerások nagy része az analóg nyersanyagokat részesíti
előnyben. Hogy miért? Ennek több oka is van. Gyakran az alkotók maguk készítik
el kameráikat, a legkülönbözőbb anyagokból. Egy így elkészült képalkotó
eszköznek a létrehozása is az alkotási folyamat része. Szó szerint magunkhoz,
vizuális elképzeléseinkhez formálhatjuk a elkészülendő kamerákat, amelyek a
legváltozatosabb formájúak, kialakításúak lehetnek, s a legkülönbözőbb anyagok
felhasználásával is készülhetnek. Sokszor a leghihetetlenebb tárgyakat
(tojáshéj, kagyló, könyv, sörösdoboz) gyakorlatilag bármilyen, jó fényzáró
képességgel rendelkező eszköz alkalmas lehet)) használják fel a műfaj
megszállottjai. Nyílvánvaló ugyanis, hogy a mai digitális képdömping világában,
amikor a fotográfia-Susan Sontag kifejezésével élve- társadalmi tömegritussá
vált, kell némi elkötelezettség ahhoz, hogy az ember otthon fúrjon-faragjon,
filmet, fotópapírt daraboljon, s az így elkészült eszközökkel elkészítsen
rendszerint egy, azaz egy képet. S ez a „kattintás“ sokszor jóval
hosszabra sikeredik. Ugyanis a parányi lyukon keresztűl történő fotográfálás
egyik izgalmas összetevője az időfaktor. Egy egy felvétel elkészültéhez nem a
másodperc töredék részei szükségesek, hanem sokszorosai. Bármennyire
hihetetlen, de van olyan kép is, amelyhez hetek, hónapok minden másodpercét felhasználják.
Hosszú időutazás ez. A másik érdekesség a kép térérzete. A végtelen
mélységélesség, amely valójában végtelen mélységéletlenség. Nagyjából az az
érzékelés, amelyet a szemünk hajt végre a nap jelentős részében. Amikor
folyamatosan érzékeljük a magunk körül lévő teret, így közlekedünk, mozgunk, és
csak akkor fókuszálunk rá, élesítünk egy adott pontra, amikor az valamiért
felkeltette az érdeklődésünket. Eközben valamennyien naponta megyünk el sok,
apró csoda, érdekesség mellett. Mennyivel másabb világ ez, mint a „végtelen
számú“ kattintások világa. A lyukkamerát használók azonban azt vallják, hogy az
a szabadság, egyediség érzet, amit a kameraépítésből, az alkotásból vagy a
végeredményből merítenek megsokszorozza az érzést. A felfedezés, a rácsodálkozás
öröme, amit adott esetben a lyukkamerákból kikerülő képek nyújtanak, olyan
friss, kissé szokatlan vizuális élmény, amire a fiatal korosztálytól az
idősebbekig egyaránt fogékonyak. Nem véletlen az sem, hogy alapfokú művészeti
iskolákban szinte mindenhol foglalkoznak a camera obscurával, s a
lyukkamerával. Jó példa erre az évente, április utolsó vasárnapján
megrendezésre kerülő WPPD-World Photography Pinhole Day- amelynek lényege, hogy
az adott a napon kell felvételt készíteni, s ezt feltölteni a WPPD oldalára
meghatározott időhatárig. A világ minden pontjáról érkeznek képek, kortól,
nemtől, vallási beállítottságtól függetlenül. És valahol ez is a szépsége e
műfajnak. A világon bárhol találhatunk olyan embereket, akiknek egy parányi
lyuk, az azzal törénő alkotás, vagy az eszköz létrehozása meg tudja adni azt a
fajta elmélyülést, örömet, ami a mai világunkban sokszor hiánycikk. Egy kis
lyuk, ami magába szippant bennünket, s nem ereszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése