Álom

Mese a gyógyfürdőről

Gyakorta járok a Szent Lukács Gyógyfürdőbe kiáztatni magamat. Az úszás, mint tevékenység, a medencék rövidsége és az idelátogatók korából adódó fürdési szokások miatt nem működik, ezért marad a brüggölés, szaunázás, szemlélődés. Melankólikus ember lévén rezignált nyugalommal veszem tudomásul az idő múlását, a fürdővendégeken, s a fürdőn magán, amely minden folyamatos felújítás ellenére a lassú kimúlás mellett döntött. Az egykor szebb napokat megélt kórházi épületet, már csak szinten tartják, szinte beleöregszik a dunaparti ősfás parkba. A másik oldalon még tart a kitartó küzdelem, felújítgatják időről időre az egyes uszodai szárnyakat, prolongálva úgy 5-10 évig még használatukat. Az igazi érdekesség számomra azért mégis a dunai oldal. A valamikori Európa-hírű kórházi szárny, építészeti látványával, az átkosban hozzátoldott esetlen kultúrteremmel, az aluminiumos javítgatásokkal, az ablakokban madzagon lógó fürdőgatyákkal. S a vendégek is mintha hasonulnának az épülethez, összement testek, az ablakokba ragadt könyöklő fáradt tekintetek. Minek is írtam mindezt? Készítettem egy lyukas képet, és hozzá kellett írni valamit:-)

Ha minden igaz, lesznek még nem lyukas képek is innen.

Tehetetlenség

Vajon érdemes-e önmagunkat hibáztatni mások felelőtlenségéért? Meddig terjed a szülői lelkiismeret, és hol van a nevelés határa? Kérdezgetjük magunkban: mit rontottunk el, pedig lehet, hogy másoknak ez így jó. :-(

Tündérjárás

Mert vannak a félénkek, sérültek és komorak, gyerekként hitehagyottak, és vannak a segítők, a cimborák. S együtt lesznek ők a BÁTRAK. A Bátortáborban járni egyszerre felemelő és szívet melengető, és csak kicsit megrendítő. Fenntartás nélkül nem lehet ide belépni, hisz a szülői féltés, a fokozottabb sérülésveszély, amely nem csak testi lehet, mindegy páncéllal vértezi fel a szülőket, gyerekeket egyaránt. Viszont innen gátlásokkal, élmények nélkül, felszabadultság nélkül nem tudsz távozni. Egy hely, ahol működik a társadalmi összefogás, a szolidaritás, az egymásért létezés. Aki már látott gyermekmosolyt, az itt újrafogalmazza magában. Aki még nem élt át katarzist, az jó eséllyel pályázik eme élmény megélésére. Mert itt mindenki egymásért van, a cimborák és a segítők a kis betegekért, hogy ne betegként, hanem egészként térjenek haza a gyerekek innen. Ezt a képet az idei tábornapon készítettem, amikor mindenki táncolt, úgy ahogy a gyerekek szoktak nyaranta.

WPPD

Lyukkamerás világnap. Általában április végén, 25-26-27-e környékére szokott esni. Ezen a napon készítenek a pinhole megszállottak "lyukas" képet, és feltolják az adott szerverre. Csak úgy "játszósdiból":-) Idén ezt a képet tettem fel. Kíváncsi vagyok ezúttal hányan képviseljük Magyarországot. Emelkedő tendenciát mutatunk:-)

http://www.pinholeday.org/gallery/2009/

Indoor-outdoor

Yashica GSN távmérős gép. Kodak TMax 400.

Ismeretlen fotós portréja

Ez persze így nem igaz, hisz jó páran ismerjük Herbst Rudi bátyámat, és munkáit. De a kép címét egy kis humorral társítva talán itt megengedhető ez a kis játék. Adott a Klebi folyosógalériájának ez a kompozíciós lehetősége, amelyet ki is szoktunk használni. Itt most egy régi távmérős Yashica GSN géppel T-Max filmre fotografáltam. Szokatlan, de élvezetes móka a távmérő. Még hol meglelem az élességet, hol nem. De az érzés remek.