Vihar

Bár volt részünk esőben bőven, ez a kép nem az elmúlt hetekben, hanem tavaly készült. Akkor csapott le a fülledtségben bágyadt budapestiekre ez a vihar, amely a viharos eső és némi jég mellett, hihetetlen mennyiségű homokot hozott magával. Ma ismét fülledtségben ülünk, s bár csak két és fél napos ez a meleg, jólesne egy kis hűs szellő. Esőből azért volt elég...

Szivaros pinhole

 

Az egyik legkedvessebb pinhole-om szivaros dobozból készült, csapatmunkában, Kakuszi Zoli fotóstársam apró, de figyelmes ötleteivel. Adva volt egy szivarosdoboz, ezzel ugye megvolt a fókusztávolságom. Ehhez készült el a 0,23mm-es lyuk, ami igen pontosra sikerült. Ez elég nagylátószöget jelent, hisz 122 fokban látok vele. Ez a 35mm-es fókusztávnál a 6x9-es síkfilmet gond nélkül kirajzolja, a 9x12-esnél már vignyettálna.

Amiért nagyon szeretem, az a sok apró olcsó ötlet, amelyekkel elkészült. A zár pl. egy cserepesvirág kidobásra ítélt fekete műanyag dobozából. Ez az anyag könnyen vágható sniccerrel,  s jól ragasztható pillanatragasztóval. Kivágtunk hozzá egy kis fület, amit ha felhajtunk nyitva a zár, ha lehajtjuk zárva. Ennek rögzítése egy elcsípett gombostűvel történt.

                                        

A dobozba került kartonokból a filmtartó, s hogy ne csúszhasson ki a film belőle, még alá ragasztottunk egy harmónika-szerűen meghajtott fekete, vékony papírt. Ezután kifestettem fekete temperával belülről, s azt gondoltam, hogy elegendő lesz ez, hisz szemre nem nagyon juthatott bele fény a széleknél.

                                            

Aztán kiderült, hogy mégsem, ezért fekete kartonból még fényzáró éleket ragasztottam bele.

                                     

Végül Zoli legyártott hozzá egy állványcsatlakozót, ami a hosszú expókat figyelembevéve nem kis segítség volt.

                                    

Kívülről lekentem valami állagmegőrző lakkal, ez volt a legdrágább befektetés hozzá, a lakk 230 Ft-ba került. Aztán elkezdtem fotózni...

                                                

Ezek 6x9 cm-es síkfilmre készültek, s ezúton is köszönettel tartozom Kakuszi Zolinak. 

Kekszes pinhole

Ez a lyukkamera egy kekszes dobozból készült. Adott volt a forma, a viszonylag könnyű zárhatóság, lyukat kellett hozzá szerkeszteni, filmtartó eszközt, és zárszerkezetet, hisz itt a nem működött volna egy kartoncsík le-fel húzigálva, mint az aszaltszilvás pinhole-nál. A lyukat a már korábban idézett programokkal kiszámoltam, és egy nagyon vékony rézlapba elkészítettem. Persze milyen is az ember, 0.35mm átmérőt ajánlott a kalkulátor, mire nekem kb. 0.41 mm-es lett. Nem baj, jó lesz így is - gondoltam, s valójában jó is lett, csak lágy, a nagyobb lyuk miatt. Felszereltem a lyukat belülről a szokott módon, majd kibéleltem a dobozt fekete fotópapírral. Erre azért volt szükség, mert a bejutó fény a megcsillanó felületen, mégha kevéske is mindenféle kellemetlen becsillanást, foltot tud a képen okozni. Amikor ezzel elkészültem, következett a filmtartó elkészítése. Ez voltaképpen egy falapra szerelt és kartonokból elkészített filmtartó sín. Könnyen elkészíthető, s előnye, hogy a pontosan behelyezett film sem elmozdulni, sem kicsúszni nem tud belőle.

6x9 cm-es állókép készíthető vele, (már ha nem vágjuk a képet). Hátra volt azonban még az a probléma, hogy ezt a falapos filmtartót hogy rögzítem a dobozban. Erre végülis elég egyszeű megoldást gondoltam ki, a lányaim használt radírjait ragasztottam be a kekszes dobozba, úgy, hogy épp csak be lehessen tolni a falapot, így az garantáltam mozgásmentes lett.

Itt épp annyira húztam csak ki, hogy látható legyen, amint a síkfilmet betolom a kartonsínbe, majd az egész cuccot a dobozba. Most már csak elől a "zárszerkezetet" kellett kitalálni. Nyomdász szülők gyermekeként sok papír volt odahaza gyerekkoromban, azokkal játszottam eleget. S mivel egyáltalán nem vagyok egy tausendkünstler, ezért a jól bevált kartonsínes megoldás mellett döntöttem. Három réteg karton egymásra ragasztásával, ahol a középső pereme keskenyebb, mint az alsó-felső részé, kész is a sín, s ebbe már csak be kell tolni illetve kihúzni a záró kartoncsíkot.

Nagyjából ennyi ennek a kamerának a története, de hogy ne csak beszéljek róla, íme egy kép, ami vele készült. Műteremben, kb. húsz perc volt az expozíció idő, s jól látható, hogy ez a lyuk bizony kicsit lágy képet ad. Azért szeretem:-)

Bilora pinhole

Ezt a lyukkamerát, egy boxgépből alakítottam át, tehát ehhez volt a legkevésbé szükség a kreatívitásra. Ennek ellenére megmutatom, mert, aki nem érez magában annyi erőt, hogy fabrikáljon, az íly módon könnyebben jut lyukkamerához. Tehát adva volt egy régi használatban megöregedett boxgép, amelynek kivettem a lencséjét, és a blendenyílásra szerkesztettem egy lyukat. A lyuk alapja a már bemutatott árukód olvasó bigyó volt, (lásd a korábbi írást). A fókusztávolsághoz ajánlott lyukméretet itt a www.mrpinhole.com oldalon található kalkulátorral számoltam ki. Itt látható a lyuk is.

Ennek a camerának előnye még, hogy van hozzá kereső tükör, rollfilmmel megy. és távkioldóval tudom használja a zárat. Nagyjából ennyi:-)

Lyukkamera és az aszaltszilva

Ezzel a lyukkamerával kezdem, mivel ez talán a legkönnyebben előállítható szerkezet. Alkalmazható hozzá bármilyen viszonylag nagy "szájú" konzervesdoboz, amelybe még befér a kezünk, hogy el tudjuk helyezni a nyersanyagot. Fontos, hogy felülről is jól zárható legyen!

 

 Ez egy aszaltszilvás dobozból készült. Először kifúrtam magát a dobozt. Nagy lyukat fúrtam, azt hiszem 6-os fúróval, mert e mögé került a tényleges lyuk, amit az itt mellékelt képen látható kis fémlamellába fúrtam egy varrótűvel. Ilyen fémlamellák (szintén a képen) a  műszaki árucikkekre felragasztott bigyókban találhatóak, általában három darab van bennük. Előnyük, hogy rugalmasak és szebben lehet  lyukat fúrni a varrótűvel, mert nem szakadnak és nem sorjásodnak annyira. Ha nem lenne ilyen a közelben, akkor alufóliába is készíthetünk lyukat. Azt , hogy mekkora legyen a lyuk, ezen a linken kiszámolja nekünk egy ügyes kis progi:

www.pinhole.cz 

A kész lyukat belülről ragasztottam a nagy lyuk elé.

Szépen kibéleltem a dobozom fotókartonnal, de erre bármilyen nem fénylő és nem fényáteresztő fekete anyag jó (pl. ki is lehet festeni fekete festékkel). Aztán kívülről az esztétika végett:-) itthon talált öntapadós fóliával letapétáztam. Fotózás előtt az exponálandó anyagot, ami lehet fotópapír vagy negatív is, egyszerűen csak behelyezem sötétben a lyukkal szemben. Általában, ha nem rázzuk a dobozt össze-vissza, a papír(film) nem mozdul el.

 Ha valaki ennél biztossabb megoldást szeretne, ragasszon be támpontként kis pöcköket. A zár része rendkívűl egyszerű, exponáláskor csak felhúzom a fekete kartoncsíkot, amelyet itt egy tejgumi rögzít, majd a végén visszatolom.

 Csak exponálni kell, és csodálkozni a teret a doboz formájából adódóan meggörbítő és kissé összenyomó perspektíváján.

  

Színezd újra

Kimaradók

Volt két éve egy pályázat, amelyre hatalmas elánnal és nem kevés anyagi befektetéssel készültem. Na innen keserédes a pofáraeseés, s ez be is következett. Akkor becsapva éreztem magam, mert láttam a beválogatott anyagot, s annak jó része számomra vállalhatatlannak tűnt. Persze a zsűri nem én vagyok:-), s a döntésükbe nem volt beleszólásom. Szép is lett volna:-)( Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és most egy ismerősöm járt ugyanígy egy nemzetközi pályázaton. Nem arról van itt szó, hogy az ember egója akkora lenne, hogy ne tudná elfogadni a zsüri döntését, max . értetlenül fogadja. Nem nagy a pinholos(lyukkamerás) kör a világban sem. Pontossabban sokan kipróbálják, de megmaradnak a kezdeti kísérletezés szintjén. És épp ezért bosszantó, ha az ember azt látja, hogy teljesen koncepciótlan, technikailag erősen vitatható színvonalú képek sikeresek, míg amibe energiát fektet az ember, nem viszik át a lécet. Ugyanis a technikára a lo-fi jellemző (ez hihetetlenül alacsony vonbal/mm felbontást jelent, (naná hisz lyukkamera), de ez nem kell, hogy egyben az igénytelenséget is jelentse. Számomra az alkalmazott technika kihívás, hogy tudok-e olyan jellegű képanyagot készíteni, ami kiemeli a camera obscura sajátosságait. Vagy épp szembemenni az elvárásokkal, és olyat megpróbálni láttatni, amire nem feltétlenül tartják alkalmasnak e szerkezeteket. Így voltam az utazásos képekkel is, több hétig utazgattam álvánnyal, és lyukkamerákkal a combinón, és közben exponáltam. A legrövidebb expo 8 másodperc volt, a leghosszabb talán két perc. Az embereket nem izgatta, s nem is nagyon érdekelte, mik ezek a fadobozok és hogy egyáltalán mit csinálok. Három hét alatt egy ember kérdezett rá. Mindenesetre lelkesen exponáltam, viszonylag sok ...használhatatlan képet... Egy lyukkamerának hihetetlenül kevés volt a fény, ne feledjük 140-es a rekesz. Így aztán nekiállhattam a végtelen sok selejtből valamit menteni, ami még menthető. Az itt látott képek, a kimaradók lettek, mert olyan, szűk kontrasztvilággal rendelkeztek, hogy nem lehetett őket használni, vagy épp a kompozíció volt kevésbé sikeres. Ettől függetlenül számomra valamit visszahoznak a napi zötykölődés, "arctalan és monoton" utazás hangulatából. Persze az eredeti pályázati képeanyagot úgy kivágták, mint macskát ...... Túl koncepcionális-mondták. Játéknak mindenesetre jó volt:-)