Szép idő volt hétvégén, amolyan sétálós, kirándulós vagy épp városban csavargós. Csnege lányommal kettesben maradtunk, ezért gondoltam, teszünk egy múzeumi túrát is, a városi mászkálás mellett. Mivel egy kamaszt nem annyira könnyű hétvégén a művészetek elé vonszolni, ezért úgy döntöttünk, hogy leginkább a fényképek érdeklik manapság. Végignéztük a kínálatot, és két helyszínt lőttünk be magunknak: a Szépművészeti Múzeum Indigó Fotó névre hallgató tárlatát, és a Mai Manó Ház kiállításait. A Szépművészeti Múzeumban, mielőtt a nevesített tárlathoz értünk volna, még átnéztünk néhány spanyol és németalföldi XVI-XVII. századi festőt, majd odaértünk a meghírdetett Indigó Fotóhoz. Ez konkrétan két 12 nm körüli szoba volt, benne 40-50 igazolványkép-szerű felnagyított portéval, ők az Indigó Csoport tagjai. Ezenkívűl egy leírást is találtunk a falon, ami leírja a csoport történetét, céjait, és hitvallását. És ennyi. Most túl azon a tényen, hogy az embert már semmi sem lepheti meg manapság, azért mégis azt éreztem, hogy ez így erős. Ott álltam a kamasz lányommal, aki nem értette miről is van szó, és én nem tudtam semmi értelmeset hozzátenni az értetlenkedéséhez. Kimentünk a szobákból, megnéztünk még pár festményt, és elmentünk sétálni, elvégre jó idő volt az utcán. Csak a szobákban volt valami lila köd.
