Leander Korfuról Timinek

Keddi beszélgetések...

Ez egy elképzelt könyvillusztráció. Egy karácsonyra kapott könyvvé.

Boldog, békés Karácsonyt!

Seán Duggan

Azért vannak ügyes pinholosok....

Nekem pl. nagyon tetszenek a munkái.

Itt meg egy naptára van, (megrendeltem).

http://www.seanduggan.com/calendars/artifacts2010_gallery/index.html

Alma projekt

Megpróbáltam egy almát megenni és közben fotózni, ugyanazon helyen:-)

Invitálás

Hátha valaki arra vetődik:-)

Látod!

Timire rímelve:-) Gyerekeket fotózni jó dolog:-)

Párhuzamosok

Miaú

Egyik munkatársnőm talált egy cicát az utcán, s mivel nem volt fellelhető a gazdi, behozta a munkahelyünkre.  Ez kb. 200 méter. Gyorsan lefotóztam, és kiplakátoltuk vele a környéket. S láss csodát fél órán belül meglett a gazdi is. Legalább ezúttal volt értelme cipelnem a gépet... 

Október, Balaton

Kopaszi strand

2009 augusztus, Lágymányosi-öböl. Kisemberek strandolnak.

A levéltáros emlékezete

Régebben olyan szépen tudták elbúcsúztatni az embereket. A Fővárosi Sírkertben rengeteg régi sírt találni, amelyre az illető rangja, beosztása vagy egyéb információ felvésettetett. S valahogy illőbben tudtak megemlékezni, egy-egy jelentős főtisztiselőről. Ez itt Budapest egykori főlevéltárosának sírja.

Kopaszi gát

Tánc

Anno

 

Leben und leben lassen.

Astoria

Ha jól emlékszem másfél perc volt az expo.

Virágzás

Kertünkben a fa virágot hozott,

tömérdek rózsaszínbe borítva

a betonlakók szürke lelkét is, 

majd mikor megfáradt,

leszórta szirmait. 

Nesztek szőnyeg,

ha lépni vágytok rá

most tegyétek meg,

mert pár nap, s ennyi sem marad belőlem,

csak egy futó gondolat. 

Na und...

Kézcsók

Capa

Tegnap a Ludwig Múzeumban megnéztem a Capa kiállítást. Végre egy úgy megrendezett anyag, amit jó megtekinteni, akár többször is. Öt éve Prágában már láttam egy Capa kiállítást, de ez az anyag a kísérő filmmel együtt sokkalta nagyobb élmény volt. Aki teheti nézze meg, október 11-ig van Budapesten, aztán jár körbe az országban.

Kék rácsos ablak

A nyarunk annak jegyében telt, hogy a mellettünk lévő Első Pesti Kenyérgyárat lebombázták, s ennek hanghatásait voltunk kénytelenek elviselni. Régi klinkertéglás épületegyüttes, amelyet talán felújítva meg lehetett volna menteni, de a tulajdonos nem akart építményadót fizetni, s ezért ledózeroltatta. A torzóként megmaradt egy-két utcafronti falon találtam ezt az ablakot. Valaha valaki kék festékkel belülről lefestette, biztosan nem akarta, hogy bámész tekintetek vizslassák mi folyik odabenn, s függönyre meg nem futotta. A festék is megkopott, a ház már nem áll, csak ez a kis részlet, itt volt a kenyérgyár.

Időkerék

Patcán, az erdő közepén találtam ezt a vaskereket. Fogalmam sincs milyen szerkezetbe illett korábban, ott bent az erdőben. Nem kút volt az biztos, mert nem volt a környékén lyuk vagy olyasféle. Odakerült a sűrűbe, és a természet szép lassan visszafogadta magába.

Kovácsolás

Gyöngyi kérésére beteszek még néhány kovácsolós képet.

Kovács munkában

A hétvégét Nagyvázsonyban töltöttem, ahol mintegy látványosságként elmentünk megnézni a helyi kovácsműhelyt. Eredetileg nem terveztem, hogy elviszem magammal a digitális vázat is, de utólag azt mondom, hogy nem bántam meg. Egyrészt csak olyan helyeken fotóztam, ahol esélyem sem lett volna a lyukkamerákkal fotografálni, másrészt ez a kovácsmester kellően markáns egyéniséggel és arccal volt megáldva, és még a fényekre sem panaszkodhattam. Így exponáltam, a Zeiss Distagonnal, s időnként még el is találtam az élességet:-)

Giccs

Manapság erre futja:-(

Vihar

Ma is elkezdett dörögni az ég, hát felmentem a tetőre, kezemben a géppel, és szinte elakadt a lélegzetem a látványtól. Az ég elkezdett sötétedni, elfeketedni, majd kisvártatva a jobb sarokban homokszínűvé változni. Még sohasem láttam effélét. Feltámadt a szél, mindenféle tárgyak, főként leszakított tetőszigetelések repkedtek a levegőben. A kibic szerencséje gondoltam magamban, amikor az Országház  mellett megjelent a szivárvány is. Sokáig nem időzhettem a tetőn, mert pillanatok alatt kitört a vihar, narancsszínű fergetegével ontotta előbb az esőt, majd a jeget. Most mikor e sorokat írom, már csak zuhog az eső, és szirénázik az egész hegyoldal. 

Álom

Mese a gyógyfürdőről

Gyakorta járok a Szent Lukács Gyógyfürdőbe kiáztatni magamat. Az úszás, mint tevékenység, a medencék rövidsége és az idelátogatók korából adódó fürdési szokások miatt nem működik, ezért marad a brüggölés, szaunázás, szemlélődés. Melankólikus ember lévén rezignált nyugalommal veszem tudomásul az idő múlását, a fürdővendégeken, s a fürdőn magán, amely minden folyamatos felújítás ellenére a lassú kimúlás mellett döntött. Az egykor szebb napokat megélt kórházi épületet, már csak szinten tartják, szinte beleöregszik a dunaparti ősfás parkba. A másik oldalon még tart a kitartó küzdelem, felújítgatják időről időre az egyes uszodai szárnyakat, prolongálva úgy 5-10 évig még használatukat. Az igazi érdekesség számomra azért mégis a dunai oldal. A valamikori Európa-hírű kórházi szárny, építészeti látványával, az átkosban hozzátoldott esetlen kultúrteremmel, az aluminiumos javítgatásokkal, az ablakokban madzagon lógó fürdőgatyákkal. S a vendégek is mintha hasonulnának az épülethez, összement testek, az ablakokba ragadt könyöklő fáradt tekintetek. Minek is írtam mindezt? Készítettem egy lyukas képet, és hozzá kellett írni valamit:-)

Ha minden igaz, lesznek még nem lyukas képek is innen.

Tehetetlenség

Vajon érdemes-e önmagunkat hibáztatni mások felelőtlenségéért? Meddig terjed a szülői lelkiismeret, és hol van a nevelés határa? Kérdezgetjük magunkban: mit rontottunk el, pedig lehet, hogy másoknak ez így jó. :-(

Tündérjárás

Mert vannak a félénkek, sérültek és komorak, gyerekként hitehagyottak, és vannak a segítők, a cimborák. S együtt lesznek ők a BÁTRAK. A Bátortáborban járni egyszerre felemelő és szívet melengető, és csak kicsit megrendítő. Fenntartás nélkül nem lehet ide belépni, hisz a szülői féltés, a fokozottabb sérülésveszély, amely nem csak testi lehet, mindegy páncéllal vértezi fel a szülőket, gyerekeket egyaránt. Viszont innen gátlásokkal, élmények nélkül, felszabadultság nélkül nem tudsz távozni. Egy hely, ahol működik a társadalmi összefogás, a szolidaritás, az egymásért létezés. Aki már látott gyermekmosolyt, az itt újrafogalmazza magában. Aki még nem élt át katarzist, az jó eséllyel pályázik eme élmény megélésére. Mert itt mindenki egymásért van, a cimborák és a segítők a kis betegekért, hogy ne betegként, hanem egészként térjenek haza a gyerekek innen. Ezt a képet az idei tábornapon készítettem, amikor mindenki táncolt, úgy ahogy a gyerekek szoktak nyaranta.

WPPD

Lyukkamerás világnap. Általában április végén, 25-26-27-e környékére szokott esni. Ezen a napon készítenek a pinhole megszállottak "lyukas" képet, és feltolják az adott szerverre. Csak úgy "játszósdiból":-) Idén ezt a képet tettem fel. Kíváncsi vagyok ezúttal hányan képviseljük Magyarországot. Emelkedő tendenciát mutatunk:-)

http://www.pinholeday.org/gallery/2009/

Indoor-outdoor

Yashica GSN távmérős gép. Kodak TMax 400.

Ismeretlen fotós portréja

Ez persze így nem igaz, hisz jó páran ismerjük Herbst Rudi bátyámat, és munkáit. De a kép címét egy kis humorral társítva talán itt megengedhető ez a kis játék. Adott a Klebi folyosógalériájának ez a kompozíciós lehetősége, amelyet ki is szoktunk használni. Itt most egy régi távmérős Yashica GSN géppel T-Max filmre fotografáltam. Szokatlan, de élvezetes móka a távmérő. Még hol meglelem az élességet, hol nem. De az érzés remek.

Blue

Látkép a szigligeti várból. Végre kihasználhattam a 6x12-es formátum (amely lemérve inkább 6x13-as) panoráma hatását. Kikúsztam a várfal szélére, amennyire tudtam, és próbáltam beállítani a képkivágást. Végülis az aljából kellett egy keveset vágnom, oda még belógott a várfal, de a többi része képszéltől-képszélig látható:-) Amúgyis jó hely ez a Szigliget, nemhiába énekelték meg már sokan, bár hozzám Hamvas Béla boros megközelítése áll a legközelebb. No és  van ott a vár aljában egy alkotóház...

WPPD

Ez a mai nap World Pinhole Photography Day. Ennek örömére felrakok egy lyukkamerás képet remélem mindenki örömére:-) Ez a kép a Villányban készűlt. Ez már önmagában számomra remek tény, mármint a borterület helye, milliője no és természetesen a borai. Sajnos a cabernet franc már nem fért fel a képre, megittam.:-)

Rollfilm

Debrecen, annak is a főtere. Nagytemplom, üzletek stb. 

Magammal vittem a lyukkamerákat, megtöltve filmmel, ám egy hirtelen ötlettől vezérelve betrompfoltam a tér sarkán álló fotósüzletbe, hogy biztos ami biztos, azért legyen nálam tartalék film. A pult másik oldalán három fiatalember feszített, egyen üzleti ruhában, arcukon az "új vevő érkezett most jól megszólítjuk" örömével. 

És innentől kezdve párbeszédes formában idéznék.

-Jó napot kínánok, segíthetünk valamiben?

-Igen, rollfilmet szeretnék vásárolni.

Egyik eladó a másikhoz:

-Te, mi az a rollfilm?

-Az..., nem tartunk ilyet.

...

Szofi mosolya

A gyermek mosolya valahogy mindig más. Más, mint a felnőtteké. Mentes minden manírtól, póztól, "viselkedéstől". Csak egy őszinte pillanat. Ha a mosolyukat látjuk, mi is önkéntelenül elmosolyodunk. És ez itt a lényeg. Valahogy rátalálunk mi is ilyenkor arra a pillanatra. Öröm másokért, magunkért, a világért.

Élet-út

"Most múlik pontosan, 

Engedem had menjen..."

Hol is tartunk?

20 éve fényképeztem le ezt a bácsit. Telve voltunk reményekkel, hittel, egy új eljövendő világ várakozásával. Aztán eltelt 20 év és a "nagyúrak"(lásd Orwell: Állatfarm) még abban sem tudnak megegyezni, hogy a trutymóból, amelybe betolták a nemzetet, melyikük fején tapodva vezet a kiút. A bácsik, nénik vajh hol vannak már? S reményeink....?

Újrahasznosítás. Olvasgatom fotósbibliámat, Dulovits Jenő: Így fényképezek című könyvét, és azt látom, hogy némi leleményességgel, kreatívitással, apró dolgok segedelmével mi mindent megalkotott abban az időben, amikor  még a digitalizmusról nem is hallottunk. Azon kapom magam, hogy önkéntelenül elképzelem, mit kezdene egy ilyen elme a mai világban. S rá kell jönnöm, hogy a film ugyan örök szerelem marad, de a digitális gépek és a számítógépek képességeivel és lehetőségeivel, és persze ugyanolyan kitartó kísérletezéssel kitárul a vizuális lehetőségek tárháza. Nem feltétlenül a manipulációé, inkább az expozíció helyes beállításáé. Dulovits egészen elképesztő fejlesztő és feltaláló elme volt. Nemcsak a DUTO lágyító előtét, vagy a DUFLEX fényképezőgépfűződik a nevéhez, (amelyből itthon 1200 darabot gyártottak, s nem láttak benne fantáziát, bezzeg odakünn...), hanem az általa alkalmazott kiegyenlítő hívás-hosszú expozíció párosítás is. Ennek eredményeképp hihetetlen mennyiségű és és finom szemcsézetű tónust lehetett varázsolni a képekre, s a kiégések és becsukódó részletek ismeretlen fogalommá avanzsáltak. Mit alkothatott volna Jenő bátyám a ma használatos képfeldolgozó szoftverek lehetőségeivel! Számára, aki nem hagyott egyetlen részletet sem feleslegesen elveszni, a tömörítetlen formátum és a változtatható érzékenység maga lett volna a kánaán. Ugyanakkor egy ilyen tudatosan komponáló és megtervező fotográfusnak, nem feltétlenül szükséges  a zoomok világa. Sokkalta inkább a minőség a meghatározó, mint a "gumiobjektívek" gyorsasága. Gyors bárki lehet, minőséget kevesebben állítanak elő. No ezért is lapozgatom naponta a könyvét. Mert a fotográfiáról szól, a szakmáról. Ennek sajnálatos ellentételezését megtekintettem tegnap is a Sajtófotó kiállításon. Lehet velem vitába szállni. Ezt a vitát eldöntendő, üssünk fel 15-25-35 évvel ezelőtti sajtófotó anyagokat, (minél régebbi annál jobb). Aztán beszéljük át a kérdést újra.

Szép napot!

Búcsú

Az ember sohasem tervez ilyet, az élet átírja a forgatókönyveket. Ma reggel elhunyt egy sportoló. Egy ikon, egy nagyszerű példakép, leginkább ember. Nehéz ilyenkor vígaszt lelni, a hirtelen űrt kitölteni, hisz minden ember elvesztése fáj. Ha ez egy ereje teljében lévő emberrel következik be, még nehezebben megszokható. Csak remélni tudom, hogy az út, ami most fent folytatódik, számára kijelölt.

Nyugodj békében, Ocskay Gábor!

Alkony

Alcím: Vajdusnak ajánlva. Mert valóban, a lehetőség adott, digitális file-ból is lehet szép fekete-fehér képet konvertálni, csak türelem és próbálgatás köll hozzá. Most már csak azt kellene kitotózni, hogy miként lehetne ezt hasonló minőségben papírra vinni. A  monitorképet tökéletesen visszaadni, szinte lehetetlen. Azért ha van ötletetek, ne tartsátok magatokban! Szép hetet nektek!

Hajnali repülés

Dunapart, budai rakpart. Reggelenként gépiesen kecmergek le a HÉV-ről, hogy nekiinduljak a Szépvölgyi út forgalommal dúsított lankájának. Néha azonban, amolyan kispolgári lázadásként adok magamnak 10 percet a rakparton, nézni a Dunát, a kergetődző sirályokat vagy a nagyritkán idetévedő horgászokat. Még nem láttam, hogy itt halat fogtak volna, pedig izgat, hogy mifélét lehet itt horogra keríteni. Nézem a sirályokat. A nagy túlélők, alkalmazkodnak a város minden civilizációs mocskához, sőt abból képesek fenntartani magukat. Talán könnyebb is, mint halat fogni. Lehet, hogy csak mindenben utánoznak minket?

Balaton

Számomra megunhatatlan a Balaton. Mindig új arcát képes megmutatni, s mindig valamivel meg tud lepni. A világosi magaspartról akár minden este képes lennék megbámulni ezt a "giccset", a Nap és felhők játékát, és a naplementét. Tegnap, délután öt órakor botlottam ebbe a jelenségbe. Olyan érzésem volt, mintha a felhők beleestek volna a Balatonba, az ég és a víz összenőtt.

Reggeli utazás

Tél végi hűvös reggelek. Állok a Batthyány téren a Hév megállóban és várom a szerelvényt. Lassan befut, és leözönlik róla egy komplett embersereg. Szembe szaladnak velem,  tömör masszaként. Az egész nem tart 20 másodpercnél tovább. Ahogy továbbaraszolok, észreveszem, hogy bepárásodott ablakok mögött, egy lány még az utolsó mondatokat olvassa könyvében.

Negyvenegy

Hahó, kapitány. Fordul a hajó.

Ha jó az irány, évekig látható

még horizontom.

Ám ha rosszul választom meg

törékeny sorsom, 

elsüllyedünk, én és a jövőm, 

s majd mondhatnák ránk:

lám ezek is tovaálltak,

(ösztönzésként a tétováknak),

de azt mondom: élnék inkább,

inkább leszek tovább dinkább.

Negyvenegy, egy fordulópont,

pont ott fordul, hol nekem tetsző

jöjjön még negyvenegy esztendő.