Milánó, kissé bemozdulva. Másként szerettem volna láttatni a dómot, mint ahogy általában megjelenítik, ezért bemozgattam a kamerát exponálás közben.
2014. november 4., kedd
2014. október 31., péntek
2014. október 29., szerda
Narancs kék és fehér
Gran canaria, Old Town. Mint egy leírásból megtudtuk a világörökség része. Hozzáteszem, jogosan. Tündéri házak, kanyargós "uccák", elvarázsoló színek. Persze ehhez nem árt a kék ég, ami épp adott volt.
Címkék:
estenopeica,
lyukkamera,
pinhole,
stenope,
utazás
2014. október 27., hétfő
Távolodóban
Tenerifét elhagyva épp csak megvacsoráztunk a hajó étermében, amikor eszembe jutott, hogy megpróbálhatnék készíteni egy "lyukas"felvételt is a hajó hátuljából. Épp csak elkezdett alkonyodni, ezért azt gondoltam, miért is ne. Rohanás a gépért, állványt felállít, fénymérés, és akkor egy kis döbbenet, ugyanis az expó 20 percre jött ki, és szemmel láthatóan a fény szökött el a nagy sötétség irányába. Elkezdtem eltolni az expozíciós időt, hisz itt már nem az alkonyról volt szó, hanem egy alkonyban megkezdett, de teljes sötétségbe átforduló óceánról. Teljességgel reménytelenre váltott minden. Abban reménykedtem, hogy az alkonyi fények még beexopnálódtak annyira, hogy némi értelmes dolog is ki illetve besüljön a színes dia hordozórétegébe. Sajnos nem sok minden maradt meg. Egy fehér kriksz-kraksz, ez lenne a hold fénye. Egy narancssárga sáv, ami az alkonyt hivatott megjeleníteni, és alul a zöldes fehéres félkörív, ami a hajó fénye. Ennyi lett 30 percnyi várakozás varázsa helyett.
Címkék:
estenopeica,
fuji,
lyukkamera,
pinhole,
stenope,
utazás,
zero612b
2014. október 16., csütörtök
Botanikus kert
Malagán, a kikötő közvetlen szomszédságában, a parti sétányon alakították ki ezt spontán botanikus kertet, amely nyitott, bárki számára látogatható. Tulajdonképpen ez maga a parti sétány, egy közpark, amelyben bárki kedvére bolyonghat, pihenhet. Olyasmi, mint nálunk a Népliget, eltekintve attól az apróságtól, hogy itt más a törzsközönség.
2014. október 14., kedd
Városligeti alkony
Nyár közepén, este fél kilenc körül már a városligeti tavat is eléri az alkony. Lassan, méltóságteljesen tünnek el a fények, jótékony szürkülettel borítva be a kései csónakázókat. A fiatalság persze ezt várja leginkább. A Nap már nem világít, s az esti fények sem világítanak még. Szabad a csók!
Címkék:
camera obscura,
lyukkamera,
pinhole,
stenope,
zero2000
2014. október 10., péntek
Tánckar
Olykor a kísérletezés egészen meglepő eredményeket produkál. Ezt a "tánckart" egy magányos izzósor ihlette, és a "netúlegyszerűen" érzés hozta létre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







