Bilora pinhole

Ezt a lyukkamerát, egy boxgépből alakítottam át, tehát ehhez volt a legkevésbé szükség a kreatívitásra. Ennek ellenére megmutatom, mert, aki nem érez magában annyi erőt, hogy fabrikáljon, az íly módon könnyebben jut lyukkamerához. Tehát adva volt egy régi használatban megöregedett boxgép, amelynek kivettem a lencséjét, és a blendenyílásra szerkesztettem egy lyukat. A lyuk alapja a már bemutatott árukód olvasó bigyó volt, (lásd a korábbi írást). A fókusztávolsághoz ajánlott lyukméretet itt a www.mrpinhole.com oldalon található kalkulátorral számoltam ki. Itt látható a lyuk is.

Ennek a camerának előnye még, hogy van hozzá kereső tükör, rollfilmmel megy. és távkioldóval tudom használja a zárat. Nagyjából ennyi:-)

Lyukkamera és az aszaltszilva

Ezzel a lyukkamerával kezdem, mivel ez talán a legkönnyebben előállítható szerkezet. Alkalmazható hozzá bármilyen viszonylag nagy "szájú" konzervesdoboz, amelybe még befér a kezünk, hogy el tudjuk helyezni a nyersanyagot. Fontos, hogy felülről is jól zárható legyen!

 

 Ez egy aszaltszilvás dobozból készült. Először kifúrtam magát a dobozt. Nagy lyukat fúrtam, azt hiszem 6-os fúróval, mert e mögé került a tényleges lyuk, amit az itt mellékelt képen látható kis fémlamellába fúrtam egy varrótűvel. Ilyen fémlamellák (szintén a képen) a  műszaki árucikkekre felragasztott bigyókban találhatóak, általában három darab van bennük. Előnyük, hogy rugalmasak és szebben lehet  lyukat fúrni a varrótűvel, mert nem szakadnak és nem sorjásodnak annyira. Ha nem lenne ilyen a közelben, akkor alufóliába is készíthetünk lyukat. Azt , hogy mekkora legyen a lyuk, ezen a linken kiszámolja nekünk egy ügyes kis progi:

www.pinhole.cz 

A kész lyukat belülről ragasztottam a nagy lyuk elé.

Szépen kibéleltem a dobozom fotókartonnal, de erre bármilyen nem fénylő és nem fényáteresztő fekete anyag jó (pl. ki is lehet festeni fekete festékkel). Aztán kívülről az esztétika végett:-) itthon talált öntapadós fóliával letapétáztam. Fotózás előtt az exponálandó anyagot, ami lehet fotópapír vagy negatív is, egyszerűen csak behelyezem sötétben a lyukkal szemben. Általában, ha nem rázzuk a dobozt össze-vissza, a papír(film) nem mozdul el.

 Ha valaki ennél biztossabb megoldást szeretne, ragasszon be támpontként kis pöcköket. A zár része rendkívűl egyszerű, exponáláskor csak felhúzom a fekete kartoncsíkot, amelyet itt egy tejgumi rögzít, majd a végén visszatolom.

 Csak exponálni kell, és csodálkozni a teret a doboz formájából adódóan meggörbítő és kissé összenyomó perspektíváján.

  

Színezd újra

Kimaradók

Volt két éve egy pályázat, amelyre hatalmas elánnal és nem kevés anyagi befektetéssel készültem. Na innen keserédes a pofáraeseés, s ez be is következett. Akkor becsapva éreztem magam, mert láttam a beválogatott anyagot, s annak jó része számomra vállalhatatlannak tűnt. Persze a zsűri nem én vagyok:-), s a döntésükbe nem volt beleszólásom. Szép is lett volna:-)( Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és most egy ismerősöm járt ugyanígy egy nemzetközi pályázaton. Nem arról van itt szó, hogy az ember egója akkora lenne, hogy ne tudná elfogadni a zsüri döntését, max . értetlenül fogadja. Nem nagy a pinholos(lyukkamerás) kör a világban sem. Pontossabban sokan kipróbálják, de megmaradnak a kezdeti kísérletezés szintjén. És épp ezért bosszantó, ha az ember azt látja, hogy teljesen koncepciótlan, technikailag erősen vitatható színvonalú képek sikeresek, míg amibe energiát fektet az ember, nem viszik át a lécet. Ugyanis a technikára a lo-fi jellemző (ez hihetetlenül alacsony vonbal/mm felbontást jelent, (naná hisz lyukkamera), de ez nem kell, hogy egyben az igénytelenséget is jelentse. Számomra az alkalmazott technika kihívás, hogy tudok-e olyan jellegű képanyagot készíteni, ami kiemeli a camera obscura sajátosságait. Vagy épp szembemenni az elvárásokkal, és olyat megpróbálni láttatni, amire nem feltétlenül tartják alkalmasnak e szerkezeteket. Így voltam az utazásos képekkel is, több hétig utazgattam álvánnyal, és lyukkamerákkal a combinón, és közben exponáltam. A legrövidebb expo 8 másodperc volt, a leghosszabb talán két perc. Az embereket nem izgatta, s nem is nagyon érdekelte, mik ezek a fadobozok és hogy egyáltalán mit csinálok. Három hét alatt egy ember kérdezett rá. Mindenesetre lelkesen exponáltam, viszonylag sok ...használhatatlan képet... Egy lyukkamerának hihetetlenül kevés volt a fény, ne feledjük 140-es a rekesz. Így aztán nekiállhattam a végtelen sok selejtből valamit menteni, ami még menthető. Az itt látott képek, a kimaradók lettek, mert olyan, szűk kontrasztvilággal rendelkeztek, hogy nem lehetett őket használni, vagy épp a kompozíció volt kevésbé sikeres. Ettől függetlenül számomra valamit visszahoznak a napi zötykölődés, "arctalan és monoton" utazás hangulatából. Persze az eredeti pályázati képeanyagot úgy kivágták, mint macskát ...... Túl koncepcionális-mondták. Játéknak mindenesetre jó volt:-)

Vajdus kedvéért, itt egy 3:2 arányban vágott, eredetileg 4x5 inch-es.

Sántít a kép több szempontból is, a jobboldala becsukódik, s felül is sok. Ez van, lesz jobb.

Az első 4x5-ös

Ezt a roppant "szellemes" címet azért találtam ki, mert jelen esetben számomra maga a tény fontosabb volt. Mármint az, hogy elkészítettem, majd magam elő is hívtam a képet. Hívni hívtam elő régen épp eleget, a hangsúly a 4x5 inch bekazettázásán, a komponáláson, (sikerült az egyik leghidegebb téli napot kiválasztanom és szakadó hóesést:-), és az exponáláson volt. Majd lefagyott a kezem, mire összeraktam a gépet rutintalan mozdulatokkal, fényt mértem, kihúztam a magazin zárólapját és exponáltam. Aztán mégjobban összefagyott ujjakkal betoltam a magazin zárólapot, szétszereltem és összepakoltam.-) Az egész nem tartott tovább 15 percnél. Endrének ajánlom, aki elévülhetetlen segítséget nyújtott az eszközpark és filmek beszerzésében.

Kávéházi pillanat

Van úgy, hogy az ember új kedvenc helyet talál. Így vagyok most a Divatcsarnok Lotz termében található kávézóval. Az ember belesüpped a hatalmas bőrfotelbe, (amely akkora, hogy legutóbb egy hölgy benne felejtette az esernyőjét, s az úr, aki beleült észre sem vette:-) szóval a szerencsés delikvens (kevés nagy fotel van) helyetfoglal a bőrfotelben és figyel. Közben kávézik is, esetleg. Én figyelni szeretek, ellenni ezzel a teljesen haszontalan tulajdonsággal. Jelen lenni kicsit a kávéház életében. A friss pörkölt kávé illatában olvasgatni vagy elkapni szófoszlányokat. Észrevenni pillanatokat a múlandóság igényével vagy tán épp helyette, mert, hogy idézzem Vajdust: "Nem tart örökké a jelen, de a jelenlét örök lehet..."