Etetés

Genfben sétáltunk, kicsit éhesen, kicsit elcsigázottan, (hiába no, Tell Vilmos leszármazottai vasárnap pihenni szoktak, nem plázázni, vagy minden utcasarkon éttermekben üldögélni), amikor aznap már sokadjára kiértünk a tópartra. Na és - ez ettől még átlagos urbánus pillanat, gondolhatnánk. Ami egy kissé kiemelte számomra a többi történés közül, az az épp etetésre odavetődött  madársereglet izgő-mozgó vibrálása volt. Rögtön éreztem, ez a téma lyukkamerára termett, ez lett belőle. A kép jobboldala ezúttal nem film- vagy expozíciós hiba, ez Genf jelképe, a magasra fellőtt vízsugár. A színvilágért vállalom a felelősséget, Kodak E100VS lett keresztbe hívva.

Genf, lyukon át

2011. november

Lavinakúpok

Pár hete Ausztriában túráztunk a párommal. Egyik este, a helyi túraajánlatokat böngészve, ráleltünk ezekre a lavinakúpokra (lavinakegels), amelyekről először nem értettem, hogy miért ilyen érdekesek. Aztán tovább olvasva a szöveget, kiderült, hogy ezek a kupok, a hegyről a lavinák által lesodort kövekből épültek, mind a 32-en, van amelyik több száz éve, és van amelyik egészen friss, pár évtizedes. Ezek a kúpok, egyrészt megfogják a további lavinákat, másrészt a kövek különleges ásványi tartalmának köszönhetően parányi energia pontokként is üzemelnek. Másnap mikor nekivágtunk a hegyi túránknak, azt gondoltuk, olyan 1-2 méteres átmérőjű kőrakásokat fogunk találni, így igencsak meglepődtünk, amikor 3 órás túra után 7-8 méteres átmérővel, 5-6 méteres magassággal előttünk magasodtak ezek a kőrakások. Aztán továbbmásztunk, de ez már egy másik történet.

Ősz

Még otthon vannak buborék:-)

Jól láthatóan még otthon ül az egész familia, a citrom alatt.

Élt, él, élni fog

Kellemes őszi délután az ember gyanútlanul sétálgat a belvárosban, és egyszercsak kivel atlálja magát szembe. A népek nagy tanítómesterével. Kérlelhetetlen szigorával tekint felénk egy hokedli és bárszék intim kapcsolatából és a szocialista ipari formatervezés jóvoltából létrejött tákolmányról. Emlékszem, Vlagyimir Iljicsnek még általános iskolában a tantermünkben is volt egy szobra, csak valamivel kisebb, gipszből. Addig hancúroskodtunk, amíg egyszercsak megunta, és közénk zuhant. Nagy robaj, ijedtség és szétguruló gipszdarabkák közepette szenbesültünk azzal, hogy aranyszín festékkel lefestett szobor is múlandó. Miként anyámék is megtapasztalhatták, amikor délután hazaszállítottam egy nejlonszatyorban a maradványokat. Pechemre én voltam a hetes, így rám várt a feladat, hogy Lenin karizmáját helyreállítsam:-)
De lám, van még ebből a karizmából elegendő. Ezt megerősíteni látszik a kirakatban Iljics jobb (nekünk bal) válla mögött megbúvó Szabadság szobor(ka), valamint az a tény, hogy ő a fő attrakció. A kép jobb felső sarkában belógó gázálarc és az alatta található kalap, mint kor hangulati kellékek hivatottak asszisztálni a szigorú tekintet mellé.
Azért megnézném azt a vásárlót, aki anyagiakat nem sajnálva megvásárólja, és hazaviszi magával Iljicset, és szellemét.

Piros-zöld avagy menni vagy nem menni

Az idő meg akart állni, ezért meg is állt.
A lámpánál a piros illendően bevárta a zöldet.
S hogy ne válasszunk ezért valami hiábavaló halált,
ki telefonírozott, ki állványról exponált.
Ugye, nem volt is rossz ötlet?

(Bocs)