Sziklák közt

Korfu, strand

Van valami nosztalgikus hangulat rajtam, amikor a hajóútról készült képeket matatom. Nem tagadom, nyílván túl sok Márai Sándor könyvet olvastam élvezettel, és valahogy ennek folyományaként is szívesen "antikolom" hangulatában a fekete-fehér képeket. Mondjuk ez az Orwo 25ASA-s nyersanyag el is bírja. Itt ott foltosodik, esetlegességeket produkál, de aki ugye ilyen rég lejárt filmekkel dolgozik, az kalkulálja bele ezt is:-). Korfu, strand, nyár, és minden olyan egyszerű. Semmi túlbonyolított, dolog, sőt még az édesvizes zuhany is olyan természetesen áll az új erőd alatti strand oldalában, mintha ez a világ legkézenfekvőbb dolga lenne.

Szieszta, kávézóval

Erdei álom

Ez a kép a Zero ún. zone plate technikájával készült. Ez egy kis fólián egyre sűrűrödő koncentrikus köröket takar, aminek következtében  
ilyen szép álomszerű elmosások, fényudvarok keletkeznek a felvételen.

ViKING elment. 2003 július 2-án töltöttem fel az első képemet a Fotoarénára, azt sem tudva miként működik, és egyszercsak elkezdtek jönni az üzenetek az email boxba. Nem értettem, mi ez, csak azt láttam, hogy többen hozzászóltak a képhez. ViKING volt a negyedik. Pár nap alatt azért elkezdtem kiokosodni, miként is működik ez, és azt láttam, hogy ViKING az egyik legtöbbre hivatott, kreatív emberke ott, s ő volt az, aki sokáig egyike volt a legnépszerűbb, és legsokoldalúbb fotográfusoknak. Azért, mert jó, átkozottúl jó. Most ide kell biggyeszteni, hogy volt, ami annyira abszurd. Őszintén remélem, hogy van átjárás a szférák közt, mint ezen az első képen.

Ancona, délután. A Nap magasan állt, szinte vakított mindenütt, kész csoda, hogy a diafilm hajlandó volt tolerálni ezt a színhőmérsékletet. Valószínűleg ez a lyukkamerának köszönhető. A forróság elől szinte mindenki a hűvös szobafalak mögé menekült. Egy lélek sem járt az utcákon, magamat kivéve. Kissé szürrealisztikus volt a kép, mintha egy elhagyott városban mászkáltam volna, s szinte én lepődtem meg a legjobban, amikor egy kávéző napernyői alatt halandó embereket pillantottam meg. Csendesen és nagyon lassan szürcsölték italaikat. Azzal a fajta lassúsággal, amelyből kiszámítható volt, hogy órák múlva fognak csak továbbténferegni Ancona forróságtól fűtött utcáin. Addigis az egy kávé, egy grappa ritmusában pihegtek a kávézó árnyas hűvösében.

Homoknő

Kefalonia, Lassi. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően belefutottunk Kefalonián egy magyar családba, akik valahová nagyon siettek. Mint kiderült, a sziget másik oldalára, Lassiba, ahol, amint az internet is megírta, csodálatos tisztaságú a Jón-tenger. Más dolgunk nem lévén csatlakoztunk hozzájuk, és 40 perc gyaloglás után csakugyan feltüntek Lassi öblei, amelyek felülmúlták a várakozásainkat. Ilyen tisztaságú tengerben még nem úsztam, a víz alatt 25-30 méter volt a látótávolság, a part tele volt öblökkel és barlangokkal. Egyik utitársunk szobrász lévén rögtön neki is állt egy homokszobor elkészítésének. Kezdetben mosolyogva, később egyre inkább hüledezve figyelte az alkalmi nézőcsoport az egyre inkább kialakuló fekvő női homokszobrot. Miközben az alkotó forgolódott a kialakuló szobor körül, szinte mindenkit magával ragadott a folyamat. Hevesen gesztikuláltak, mutogattak, megjegyeztek részleteket. Na ezt a pillanatot nyújtottam el, a felismerhetetlenségig roncsolva egy 5 másodperces expóval. A szobrász épp pozíciót váltott, és a "homoknőt" ilyenformán eltakarja. Ami maradt a szemlélők, nyár, meleg, és némi hangulat.