Dubrovnik

Egy éve jártam ott, és emlékeinek varázsa még mindig fogva tart. Az óváros csupasz kőházai, szűk lépcsősorai, a sikátorok közt összeelegyedő sós, tengeri levegő és déli forróság, úgy tűnik örökre nyomott hagytak bennem. Valahol itt kezdődik számomra az utazás és felfedezés élménye.

Háztetők "kánikulában"

Napok óta riogatják az embereket a hőséggel. Túl azon a tényen, hogy nyáron általában meleg van, és vannak hetek, amikor fokozottabban meleg, (amit én sem szeretek), nehéz megérteni, mi érdeke fűződik  bárkinek is a folyamatos pánikkeltéshez. Beton közt lakom, ami nem a legjobb élettér ilyenkor, de kérem tisztelettel, 30-32 fok még nem a világvége. S nem is az emberi tűrőképesség határa. Azzal, hogy ilyen kifejezésekkel megszórják a médiát: vörös riasztás, döbbenetes hőség, elviselhetetlen kánikula stb. kinek használnak? Felesleges pánikkeltés. Tőlünk délre melegebbek a nyarak.

Ez a kép tavaly készült Montenegróban. Azon a vidéken a nyár mindig forróbb, és mégis valahogy "túlélik" az emberek.

Álpanoráma

Javában készülődöm a szeptemberi kiállításra, és közben arra gondoltam, hogy nem csak valóságos, a képformátum adta panoráma képpel lehet ezt a látványt létrehozni, hanem több kép, ilyen formátumot felvállaló képi megjelenítésével. Ez ún. álpanoráma. Egy kis hamisság, egy kis manipuláció, és mégis létrejön a panoráma-hatás, vagy legalábbis nekem:-)

Ipari emlék

Ezt az eszközt egy téglagyárban találtuk. Nyílvánvalóan fontos szerepe lehetett egykor a téglák készítésekor, mára azonban nyugdíjazták, s dolgavégezetlenül mered felfelé a téglagyári padláson.

Bookcafe

2013. Bookcafe, Lotz-terem (volt Divatcsarnok).

Fák között

Kánikula

A múlt héten ismét megizzasztott bennünket a kánikula. Évről évre egyre agresszívebbnek érzem a Kárpát-medencébe beáramló afrikai, forró levegőt, és egyre kevésbé tolerálom. Legszívesebben egész nap egy medencében ülnék, de nem tehetem, sőt a nap legfontosabb részét ez éjszakát, egy forrongó katlanban, a hálószobában kell eltöltenem, reménytelenül, izzadságban fürödve. Reggelre gyakorlatilag egy kiszáradás előtti végstádiumában vegetáló szobanövényhez hasonlítok. Az utcára kiérve már korán reggel forróság fogad, s mintha a természet mindent meg akarna leckéztetni, támadást intéz minden szerves és szervetlen dolog ellen. Lám a buszmegálló aszfaltját is kikezdte már, (felőlem már most véget érhet a nyár).