Zero image

Kedvenc kameragyártóm a Zero image megtisztelt a honlapján azzal, hogy felkerülhettem rá. itt található a link

E200

Eifert János - 200. Igen, 200-szor mutatja meg művein keresztűl önmagát, művészi hitvallását nekünk. A kiállítást az Artphoto Galériában, december 13-án, 18 órakor nyitja meg Réz András esztéta és Markovits Ferenc fotóművész.

Cím: Bartók Béla út 30.

Hétfőn várunk mindenkit

Megtisztelő, hogy a Foto-Video Magazin is foglalkozik a hétfőn megnyíló kiállításunkkal.

Meghívó december 2-ára

Géptelen képek

A lyukkamerázás csodája, hogy még a National Geographic is érdemesnek tartotta egy cikk erejéig anyagot közölni róla. Bécsi Imre barátommal riport készült velünk a novemberi lapszámban.  Most örülünk:-)

Önarckép val-vel

Kiállítás, csütörtökön

Szezonzáró

Lassan véget ér az horgászidényem. Sajnos közel sem pecáztam annyit, mint szerettem volna, sőt még a halak sem voltak hajlandóak akkora számban horogra akadni, mint reméltem, de ilyen évnek is lennie kell. Majd jövőre:-)

Kortalanul

Az víz csak mosdatja és mosdatja a sziklákat,

teszi a dolgát csendesen vagy mogorva zajt keltve,

esőben, napsütötte napokon, fagyban és hőségben,

monoton mozgásban előre-hátra, fel-le.

Az irány mindig ugyanaz,  az út változhat,

hosszú a szolgálat, s kemények a sziklák,

mégis nap-nap után kötelező áldozat,

meg kell fürdetni az összes kőbezárt nimfát. 

Selyemakác

Valami elmozdult. Mára is más lett a világ.

Mint mindig, de mégis másképp változunk.

Minden apró pont körülöttünk és bennünk,

eltáncol egy keveset, úgy tesz mintha,

s aztán tovább álmodunk.

Jövő csütörtökön 18 órától a Klebelsberg Kultúrkúriában zárunk, tárlatvezetéssel, lyukkamerás fotózással. Gyertek!

Útközben

Ennek a képnek is eredetileg a Világ végén címet terveztem adni, de meggondoltam magam, mert szerintem jobb üzenete van az új címnek.

A világ vége

Verdens ende - a világ vége, valahol Larviktól nem messze, Norvégiában. Varázsos hangulatú hely, megmagyarázhatatlan, de megélhető nyugalmi állapotba kerül az idelátogató. A tenger, az idő és az időjárás által lecsiszolt sziklák, és a végtelen tér érzetének egyvelege az, ami rabul ejti itt az embert. Csak ültünk a sziklákon, sütött a Nap, és voltunk. Ott és akkor.

0. nap

Ma szereljük fel a kiállítást, a Kultúrkúriában, ergo a mai nap lesz a kiállítás 0. napja:-)
Aztán holnap indulunk!

Szélesvásznú tűnődések

Sok szeretettel várok mindenkit!

Leviatán

Split-Spalatum-Spalato

Neve a görög aszpálatosz (= tüskebokor) főnévből ered, de lehet, hogy illír eredetű, és a latin palatium (= palota) főnévhez igazították hozzá, mivel Diocletianus császár 293 és 305 között palotát emelt a kis halászfaluban, és ide vonult vissza.
(forrás Wikipédia)

Igazi dalmát város, kopott-patinás köveivel, régi házaival, napfényével, az Adriai-tenger illatával. Piaca, az óváros mellett található közvetlenül, s nem is igazi túrista az, aki nem vesz az itt kapható gyömölcsök közül.

Víz azúr

"Azért a víz az úr..."- még valamikor nyár elején. Azóta vártuk az esőt, ami a héten érkezett csak meg. Közben eltelt a nyár, és szép lassan kiégett minden...sajnos. 

Szieszta

Tekintettel a forróságra, visszavonulok hűvösebb éghajlati területre. Mostanra ütötte át a kánikula az ingerküszöbömet, ezért elindulok felfelé, Skandináviába. Egy tanulmány szerint pár év múlva elérhetjük Athén nyári középhőmérsékleti átlagát, ha ilyen mértékben folytatódik a nyarak melegedése... Most szerencsére nem kell megvárnom a következő napokat. Az itthon maradóknak hosszú délutáni sziesztákat javaslok.

Dubrovnik

Egy éve jártam ott, és emlékeinek varázsa még mindig fogva tart. Az óváros csupasz kőházai, szűk lépcsősorai, a sikátorok közt összeelegyedő sós, tengeri levegő és déli forróság, úgy tűnik örökre nyomott hagytak bennem. Valahol itt kezdődik számomra az utazás és felfedezés élménye.

Háztetők "kánikulában"

Napok óta riogatják az embereket a hőséggel. Túl azon a tényen, hogy nyáron általában meleg van, és vannak hetek, amikor fokozottabban meleg, (amit én sem szeretek), nehéz megérteni, mi érdeke fűződik  bárkinek is a folyamatos pánikkeltéshez. Beton közt lakom, ami nem a legjobb élettér ilyenkor, de kérem tisztelettel, 30-32 fok még nem a világvége. S nem is az emberi tűrőképesség határa. Azzal, hogy ilyen kifejezésekkel megszórják a médiát: vörös riasztás, döbbenetes hőség, elviselhetetlen kánikula stb. kinek használnak? Felesleges pánikkeltés. Tőlünk délre melegebbek a nyarak.

Ez a kép tavaly készült Montenegróban. Azon a vidéken a nyár mindig forróbb, és mégis valahogy "túlélik" az emberek.

Álpanoráma

Javában készülődöm a szeptemberi kiállításra, és közben arra gondoltam, hogy nem csak valóságos, a képformátum adta panoráma képpel lehet ezt a látványt létrehozni, hanem több kép, ilyen formátumot felvállaló képi megjelenítésével. Ez ún. álpanoráma. Egy kis hamisság, egy kis manipuláció, és mégis létrejön a panoráma-hatás, vagy legalábbis nekem:-)

Ipari emlék

Ezt az eszközt egy téglagyárban találtuk. Nyílvánvalóan fontos szerepe lehetett egykor a téglák készítésekor, mára azonban nyugdíjazták, s dolgavégezetlenül mered felfelé a téglagyári padláson.

Bookcafe

2013. Bookcafe, Lotz-terem (volt Divatcsarnok).

Fák között

Kánikula

A múlt héten ismét megizzasztott bennünket a kánikula. Évről évre egyre agresszívebbnek érzem a Kárpát-medencébe beáramló afrikai, forró levegőt, és egyre kevésbé tolerálom. Legszívesebben egész nap egy medencében ülnék, de nem tehetem, sőt a nap legfontosabb részét ez éjszakát, egy forrongó katlanban, a hálószobában kell eltöltenem, reménytelenül, izzadságban fürödve. Reggelre gyakorlatilag egy kiszáradás előtti végstádiumában vegetáló szobanövényhez hasonlítok. Az utcára kiérve már korán reggel forróság fogad, s mintha a természet mindent meg akarna leckéztetni, támadást intéz minden szerves és szervetlen dolog ellen. Lám a buszmegálló aszfaltját is kikezdte már, (felőlem már most véget érhet a nyár).

Árvíz

Nem bírtam ki, hogy ne csapjak fel én is árvizi turistának. Az egyetlen, ami megnyugtató volt számomra, hogy hasonló lököttel nem találkoztam, magyarán másnak nem jutott eszébe lyukas fadobozokkal rohángálni a Duna partján:-)

WPPD 4.

Ez a kép is a WPPD-n készült, csak kissé soká tartott, míg valami értékelhetőt ki tudtam csiholni belőle. Az történt, hogy balek módon döglött hívóba tettem a kis lelkét, így halovány, szemcsés, beteges lett az előhívott negatív (a tockost már megkaptam magamtól). Mégis bosszantott, hogy ne tudjak valamit kihozni belőle, ezért elkezdtem nyúzni PS-ben, és végül ez a kép született meg. Kicsit sötét, nagyon szemcsés, de az enyém:-)

Ligeti részlet, openarral

Jó rég óta nem vettem már elő, de most pár napja újra beleszerettem ebbe a cseh, ipari remekbe. Meopta Openar 1.8/40 mm - ez áll az optikán, amely valaha egy filmfelvevő gép lencséje volt. Varázsos képi világa van, már nyitott blendével is. Valahol ott egyensúlyoz a lágyító előtétes felvételek, és a kevésbé tökéletes makrólencsék határán, és pont ettől lesz izgalmas. Nyitott blendével egyértelműen produkálja ezt a képi hatást, s alig leblendézve, már elkezd "viselkedni", és rajzolni az optika. Ami persze nem hátrány, s épp ezért portrézni is kíváló ez a lencse.

Színes vagy fekete-fehér?

Ha már kilépünk az analóg filmes fotográfia világából, és betérünk a digitális világ jóval nagyobbra szabott komfortzónájába, óhatatlanúl elkezdünk játszani, a szónak nemesebb értelmében. Egy digitális állomány átkonvertálása a teljes színtartományból a monokróm világba szinte kézenfekvőnek tűnhet, egy, jobbára fekete-fehér nyersanyagra fotografáló ember számára. Kérdés, hogy van-e értelme? Hozzáad-e a képhez, ha elveszünk a színtartományokból vagy épp ellenkezőleg, szűkíti a befogadó mozgásterét. Ennek megítélése, lehet befogadó-függő, vagy dönthet maga az alkotó erről. Azt gondolom, érdemes lehet néha a befogadó közegre bízni ennek eldöntését.

WPPD III.

Bécsi Imre barátom képe megihletett és PS-ben újragondoltam egy képemet. Ez itt az ő remek képe:

Ezekután fogtam az általam elkészített képet, és kicsit megpróbáltam arra a színvilágra hangolni, úgy, hogy mindkét kép eredeti arca megmaradjon. Ez sikerült végül:

Az ötletadó én voltam, így nem plágium, hogy berakom az általam elkészült képet is. Szerintem. Ami a különbség a két kép között, hogy Imre, az általa kifejlesztett technikával "alapból" elkészítette a képet, ami instant anyagra történő fényképezés, lyukkamerával, színszűrők használatával. Amit én követtem el: lyukkamerával fotóztam, színes negatívra, és PS-ben módosítottam layereken a színeken. Egyértelmű, hogy Imréé az elismerés, amit én csináltam, játék volt. A módosítás csak a színvilágra vonatkozik.

WPPD II.

A lyukkamerás világnap projektje, más formátumban és más színvilágban. Szép hosszan lehetett exponálni, 20 másodperc körül, aminek következtében az alig mozgó vízfelület is megelevenedett, élővé vált.

WPPD kép

Megkezdem végre a World Pinhole Photography Day-en készült képek feltöltését.

Erre a napra új kihívást kerestem, és találtam is. Ennek a lényege az volt, hogy papírhajókat hajtogattam, és ezeket eregettük a többiekkel a váci stégrendszer gyorsabb vagy lassabb folyású szakaszain. Érdemes volt játszani velük, egész sor kompozíció született, hol jobb, hol esetlegesebb formában. Íme az első fecske az enyémek közül.

Meghívó

Ne vágj ki minden fát...

Valószínűleg a blog egyik legszomorúbb bejegyzését kell most megírnom. Úgy érzem magam, mint aki a barátait veszítette el. Még valamikor decemberben valaki vagy valakik, olthatatlan vágyat éreztek az iránt, hogy a Balaton egyik legszebb pontjának, a balatonvilágosi magaspartnak fáit vandál, gyalázatos módon megcsonkítsák, gyakorlatilag tönkretegyék. Amint majd lejjebb látható, a fákat derék magasságban fűrésszel félig bevágták és kidöntötték. Több mint tíz fáról van szó: akácokról, fenyőkről, platánról, és közvetlenül a nyaralónk előtt található vadalmafáról. Némelyikük több, mint harmincéves, de húszévesnél alig volt fiatalabb fa közöttük. Az a beteg elme, aki ezt tette, nem mérlegelt, csonkított, pusztított módszeresen. Persze, miután a magaspartnak ezen a szakaszán szinte csak nyaralók vannak, szinte nulla az esélye annak, hogy bárki is láthatott volna valamit, vagy az elkövetők közül valakit. Az önkormányzatot természetesen felháborította az eset, és (most figyeljen mindenki) a megcsonkolt fákat ott hagyták úgy, ahogy vannak, példát statuálandó, mennyire elvetemült emberek vannak. Ez mind nagyon szép és jó, csak nem elég, hogy előttünk az összes fát kibarmolta egy ösztönlény, még akár kvázi megrendelőként azonosíthatnak az arra járók, vagy kerékpározók. Elfelejtettem írni, hogy a házunk előtt megy el a balatoni kerékpárút, szerencsére sok kerekessel, és rengetegen állnak meg megtekinteni a pusztítást. A következő tekintet az út másik oldala felé esik, ránk. Mi meg magyarázzuk el mindenkinek, hogy semmi közünk az egészhez...
A másik probléma, hogy a facsonkok életveszélyesek, ha rááll egy kisgyerek és elcsúszik konkrétan felnyársalja magát. Talán megfontolhatnák az illetékesek, hogy a biztonság fontosabb, mint a vélt, ismeretlen elkövető(k)-megrendelők ilyetén módon történő leckéztetése. S ami a legnagyobb baj, a fáinkat nem adja senki vissza.

Fiatalság, bolondság

Zene a javából

WPPD előzetes

Csak azért, nehogy lemaradjon bárki is:-)

Április 28-án Lyukkamerás Világnap!