2014. december 24., szerda

2014. december 19., péntek

2014. december 17., szerda

Bálna


Valamikor nyár végén egy szombat délután fotóztam le  Bálná-t, belülről. Azt gondoltam, tömegeket fogok itt találni, ehhez képest pár ember lézenget csak, Budapest egyik legújabb közösségi és kiállító helyének szívében. Maga a fotózás sem volt zökkenőmentes, mert nem kértem előzetes engedélyt, de miután megígértem, hogy nyomtatásba nem kerülnek a képek, így az őr nagyvonalúan megengedte, hogy exponáljak. Ennek az egy kockának az elkészítése cirka negyedóra alatt meg is volt:-)

2014. december 8., hétfő

Utcazene

Madeira, koradélután. Miután a családtagok egymás kölcsönös megelégedésére külön utakra indult Madeirán, jómagam belevetettem magam a városi poroszkálók csapatába. Ezek azok az emberek, akik ilyenkor megvetik a kirakatok megbámulását, az üzletközpontokat, cserébe viszont az a kényszeres elképzelésük támad, hogy sokat gyalogolva,  a várost jobban felfedezhetik, s az a por is, ami időközben rájuk ragad, az  is hozzátesz valamit ehhez az élményhez. Madeirán rövid idő, és iszonytató energiabefektetés árán megmásztam egy legalább 20 fokos emelkedőt, amelynek a végén egy fekete várat sejtettem, majd kilyukadtam a várfalhoz, anonnan nem jutottam semmerre sem tovább. Így kénytelen kelletlen visszaereszkedtem a tengerszintre, ahol a sétálóutcákon boldogan élte életét a turistatömeg, s az éttermek előtt alkalmi vagy épp szervezett formában utcazenéltek a helyi emberek. Egy kávé, némi latin hangzású gitárkísérettel, ilyen egyszerűen is lehet.




2014. november 19., szerda

Milánói dóm 3.0



3.0. Először 1990-ben láttam éjszaka, amikor a vasúti pályaudvarrúl elzarándokoltunk gyalog ide, iszonyat hosszan, miközben egy amerikai fiútól kapott sárgarépa volt az össz élelmünk. Másodjára a család, a húsvéti olajág szentelő szentmise közben nézte meg kívűl-belül, alul-fölül. Harmadjára, most nyáron, a hajóutunkról hazafelé jövet bevonatoztunk Orsival a reptérről, azért, hogy csatangoljunk egy kicsit a városban. Ez aztán annyira jól sikerült, hogy kétségkívűl a legbonyolultabb módon sikerült megtalálnunk, miközben szinte koncentrikus köröket leírva megközelítettük. Fáradtan, elcsigázva értünk ki a térre, és mégis, aki látta már őszi napfényben a dóm törtfehér falait, az sokáig megőrzi az emlékezetében.

2014. november 13., csütörtök

Tanger



Tanger. Egy órányira vagyunk Európától, és mégis mennyire más világ. A szagok, a közeg, minden más. Boglárka lányom nem is tudta feldolgozni ezeket a másfajta impulzusokat, és visszamenekült a hajóra. Csenge ellenben lubickolt ezen újszerű világban. 

2014. november 4., kedd

Milánó mozgásban



Milánó, kissé bemozdulva. Másként szerettem volna láttatni a dómot, mint ahogy általában megjelenítik, ezért bemozgattam a kamerát exponálás közben. 

2014. október 31., péntek

2014. október 29., szerda

Narancs kék és fehér



Gran canaria, Old Town. Mint egy leírásból megtudtuk a világörökség része. Hozzáteszem, jogosan. Tündéri házak, kanyargós "uccák", elvarázsoló színek. Persze ehhez nem árt a kék ég, ami épp adott volt.

2014. október 27., hétfő

Távolodóban



Tenerifét elhagyva épp csak megvacsoráztunk a hajó étermében, amikor eszembe jutott, hogy megpróbálhatnék készíteni egy "lyukas"felvételt is a hajó hátuljából. Épp csak elkezdett alkonyodni, ezért azt gondoltam, miért is ne. Rohanás a gépért, állványt felállít, fénymérés, és akkor egy kis döbbenet, ugyanis az expó 20 percre jött ki, és szemmel láthatóan a fény szökött el a nagy sötétség irányába. Elkezdtem eltolni az expozíciós időt, hisz itt már nem az alkonyról volt szó, hanem egy alkonyban megkezdett, de teljes sötétségbe átforduló óceánról. Teljességgel reménytelenre váltott minden. Abban reménykedtem, hogy az alkonyi fények még beexopnálódtak annyira, hogy némi értelmes dolog is ki illetve besüljön a színes dia hordozórétegébe. Sajnos nem sok minden maradt meg. Egy fehér kriksz-kraksz, ez lenne a hold fénye. Egy narancssárga sáv, ami az alkonyt hivatott megjeleníteni, és alul a zöldes fehéres félkörív, ami a hajó fénye. Ennyi lett 30 percnyi várakozás varázsa helyett.

2014. október 16., csütörtök

Botanikus kert



Malagán, a kikötő közvetlen szomszédságában, a parti sétányon alakították ki ezt spontán botanikus kertet, amely nyitott, bárki számára látogatható. Tulajdonképpen ez maga a parti sétány, egy közpark, amelyben bárki kedvére bolyonghat, pihenhet. Olyasmi, mint nálunk a Népliget, eltekintve attól az apróságtól, hogy itt más a törzsközönség. 

2014. október 14., kedd

Városligeti alkony



Nyár közepén, este fél kilenc körül már a városligeti tavat is eléri az alkony. Lassan, méltóságteljesen tünnek el a fények, jótékony szürkülettel borítva be a kései csónakázókat. A fiatalság persze ezt várja leginkább. A Nap már nem világít, s az esti fények sem világítanak még. Szabad a csók!

2014. október 10., péntek

Tánckar



Olykor a kísérletezés egészen meglepő eredményeket produkál. Ezt a "tánckart" egy magányos izzósor ihlette, és a "netúlegyszerűen" érzés hozta létre.



2014. október 9., csütörtök

Repülés



A Petőfi Sándor utcában sétálgatva találtam rá erre a leponyvázott házra, még nyár elején. Addig nézegettem, komponáltam, amíg elrepült keresztben az "én kis madaram". 

2014. szeptember 16., kedd

Illékony utókor


Kedveseim, barátaim, és mindazok, akik még szóba állnak velem!

Alant egy invitáció kétségkívűl párját ritkító fotográfiai alkotások megtekintésére. Mondhatnátok persze, hogy ezzel már a szomszéd falu padlása is tele van, nemhogy a miénk. No de mégis, mi a frászkarikáért koptatnám a klaviatúrámat, ha nem azért, hogy némi ösztönzést próbáljak belecsempészni  a ma korszakában vegetáló, s a világot lassan pixelenként számoló kisagyatokba. Igen, ezek a képek is digitalizált formában kerültek kiöntésre, de mégis a végén analóg sarut raktunk rájuk, magyarán képként kinyomtatva kerülnek a nagyérdemű ítélőszéke elé. S hogy az ítélet megszülethessen, rátok van szükség! Mint befogadókra, és mint véleményt nyílvánítókra. Mert, minden alkotás akkor mérettetik meg igazán, ha akad legalább egy ember, aki elmondja a saját véleményét, legyen az akár negatív, de inkább pozizív:-). Lökjétek hát elénk a méregpoharat, vagy dobjatok olajkoszorút fejeinkre. Mindegy, hogy mivégre, de valami történjen. Ezért, ha időtök, kedvetek és kedvesetek sem ágáll ellene, legyetek ott október 3-án 18 órakor a megnyitón. Ám......en.

f.


2014. szeptember 15., hétfő

Amikor még

....hétágra sütött a Nap, az Erzsébet téri Gödör aljában ilyen fényjátékot lehetett fényképezni.



2014. augusztus 17., vasárnap

Tömb


A tegnapi délutáni belvárosi bolyongás eredménye. Egy tömb, épület, téglákból, árnyékkal, megspékelve némi geometriai játékkal.

2014. augusztus 14., csütörtök

Felfrissülés



Mit érdemel az, aki másfél hónap után csak egy elázott képet képes feltölteni a blogjára?
Mondjuk öt év várfogság, tömlöcben vagy totális érdektelenség. Mi lenne rosszabb a mai ego vezérelte világban? Lehet hogy nem kellene az ego-val foglalkozni, csak exponálni, jókedvvel.

2014. június 27., péntek

Ú keletű Keleti




Íme a Keleti pályaudvar metrómegállóit és a vasúti pályaudvart összekötő passzázs új oszlopcsarnoka. Régebben kőtuskókon üldögéltek itt a vonatokra várók, most oszlopok közt sétálgathatnak.

2014. május 30., péntek

Selfie

Utolért korunk hóbortja a selfie-zés. Csak amolyan lyukkamerás módon, árnyékként. Nem kell túlzásokba esni:-)



2014. május 16., péntek

Dandalion







-magyarul pitypang (kicsit hosszabban pongyola pitypang),  vagy gyermekláncfű, latinul Taraxacum officinale
a Wkipediából idézve:
"Sokféle elnevezése létezik. Vörös Éva művében az alábbiakat találjuk: bárányfejűfű, barátfejűfű, barátfő, barátfű, békasaláta, békavirág, bimbófű, buglyosvirág, cikória, cikóriavirág, csattogógaz, disznókék, éjjelilámpa, gyermeklánc, gyermekláncfű, kutyatej, lámpavirág, láncfű, oroszlánfog, oroszlánfogfű, pimpó, pimpónya, pipevirág, pitypang, raponc, saláta, sárvirág, tejesfű, törpe sárgacikória, tyúkvirág, vadsaláta, vakulócsirke. Fráter Erzsébet könyvében az alábbiakat közli: békavirág, buborékfű, cikóvirág, csürkevirág, disznósaláta, ebtej, eszterláncfű, gyermekláncfű, kácsavirág, kákics, kislibavirág, kotlóvirág, kutyavirág, lámpavirág, lánclapi, marcivirág, pampula, papatyi virág, pimpiparé, pipevirág, sárvirág, zsibavirágTejesfű virágnak, barátfejnek is nevezik. Egyes vidékeken kikirics a neve (ami nem keverendő a kikericcsel). Más vidékeken elvétve kutyatej-nek nevezik, ami helytelen elnevezés, ugyanis a farkas kutyatej-jel (Euphorbia cyparissias) keverik össze, ami egy mérgező tejelő növény."

Azt hiszem legyegyszerűbb a pitypangnál maradni.

2014. május 15., csütörtök

WPPD 2014 pinhole



Ha nem is gyorsan (viszont kifejezetten lassan), de elkészült az én változatom Szinyei-Merse Pál Majális című képére hangolva. Fekete-fehér nyersanyagra fotóztam, amihez a korhűség kedvéért próbáltam antik színvilágot csempészni. Az eredetileg gyönyörű színvilágú kép, így valamelyest analógiát mutathat kompozíciójában, viszont nem keveredtem a színek reprodukálásának kelepcéjébe.:-)

2014. április 27., vasárnap

WPPD ma

Ma van, illetve pontosítva nemsokára csak volt a WPPD - a lyukkamerázás világnapja. Ennek örömére ismét összeverbuváltam lelkes csapatunkat, ezúttal a Kopaszi-gát és Lágymányosi öböl környékére. A koncepció is adott volt: Szinyei-Merse Pál Majális című képét próbáltuk meg reprodukálni a lyukkamera technikáját alkalmazva. Hihetetlenül jó és kreatív alkotói hangulatban, sokat nevetve készültek el a képeink, amelyekből nemsokára felteszek pár darabot. Aki rendszeresen látogatja a Kopaszi-gát népszerű sétányát, az el tudja képzelni, hogy nem is volt annyira egyszerű zavartalan helyszínt, és a fényviszonyokat összegereblyézni. Jó mulatság volt, s a kép újragondolása igazi feladat volt.



2014. április 17., csütörtök

Nem tudtam otthagyni



Na kérem tisztelettel, itt ez a kép, amit ma találtam a neten. Robin Schimko készítette, és egyszerűen nagyszerű. A kép üzenete az a fajta árnyalt képi humor, amire annyira szükségünk lenne a mindennapokban. Remek szem, és lélekjelenlét kell egy ilyen pillanat elkészítéséhez. Nem jellemző rám, hogy túlságosan sok képet mentenék le másoktól, de ez annyira megtetszett, hogy nem bírtam neki ellenállni.  Itt találtam, ha valaki a többi képet is megnézné:

2014. április 3., csütörtök

Kifolyónál


A Lágymányosi-öböl part felöli részén lelte Bécsi Imre ezeket a kifolyókat, ahol három helyről is folyik víz a Dunába, ezért egyik nap arra gondoltam, megnézem én is ezt a részt. Pinhole-os szempontból ideális, mindig történik erre valami, amikor én ott jártam, egy horgász állt, "hosszú méla lesben". Az expozíciós idő 1 és 2 másodperc között volt, ezért nagyon kellett figyelnem, nehogy túl hosszúra sikeredjen a felvétel.






Caffe Diemme


2014. március 22., szombat

Útközben


2013. Dánia. Koppenhága tengerrel határos parkjában készült ez a kép. Ekkor már csaknem fél napja úton voltunk hazafelé, s loptunk magunknak félórát, hogy kinyújtózhassunk egy cseppet. Ez a kép amolyan "visszanéző". Onnan jöttünk, s reméljük, hamarosan visszatérünk. A kép alanyai -Árpi és Zsuzsi számára- ez fokozott jelentőséggel bír. Hosszú éveket töltöttek el Norvégiában,  s gyaníthatóan lelkük egy része, és persze a barátaik is, ott maradtak. 

2014. március 20., csütörtök

Szabadtéri előadás

2013 ősze. Hazafelé tartottunk Skandináviából, amikor kinyújtóztandó elült tagjainkat, megálltunk Koppenhága egyik parkja mellett. Valahonnan zene szólt. Olyan volt, mint egy majális a Városligetben. Csakhamar meg is találtuk a zene forrását, egy szabadtéri előadás képében. Amolyan minden mindegy alapon elkezdtük nézni mi is, és nem bántuk meg, mert egy hihetetlenül szellemes, humoros előadásnak lettünk nézői. És persze a Zero kamera is mgörökítette, a maga módján.



2014. március 11., kedd

Reggeli kávé, hallal

Mindenekelőtt: Isten éltesse az összes hal jegyben születettet! Ennek örömére évről évre tartjuk meg a munkahelyünkön a Halak napjá-t, amikoris nagy eszem-iszommal köszöntjük a csoportban lévő összes "halat". A 18 emberből 9-et! Tegnap a következőt találtam ki a menühöz: liptói túróhoz kevertem genovai zöld pestót, és ebbe aprítottam medvehagymát, s mindezek mellé hasábba tisztított sárgarépa, uborka és pirítós járt. De hogy a képekről is szó essék: Előző nap Csenge rácsos linzert sütött nekem, s a fel nem használt tésztából még megmaradt egy gombócnyi. Ebből készűlt a képen látható hal, szigorú genetikai elemzés alapján. Nemhiába vagyok horgász:-). Ez egyébként így egy tokféle és egy keszeg keresztezése lehet:-). A kávé meg csak azért került ide, hogy ne akadjon a torkunkon a hal....



2014. március 4., kedd

Tükröződések

Szombat. Az előttünk parkoló autó motorházteteje.



2014. március 2., vasárnap

Vörösmarty és miegymás

Tegnap végre olyankor sütött a Nap, amikor nem az irodában kellett ülnöm, így magamhoz vettem a másfél hónapja beszerzett Olympus OMD-E5 gépemet, és nekivágtam a városnak, egy keveset csatangolni. A Vörösmarty tér becsomagolt szoborcsoportja mindig meghökkentő látványt nyújt, s talán majd egyszer úgy igazán meg tudom fotózni, ahogy szeretném. Ez egy vázlat lett, nem több, egy kis játék.


2014. február 12., szerda

Ma startol a Szomszéd bár pinholista kiállítása

Sziasztok!

Ma van az a nap, amikor este 6-tól találkozhatunk a Gozsdu udvarban, a Szomszéd Bárban. A képek már felkerültek a falakra, és a sörkínálat sem hagy semmiféle kívánnivalót maga után. Koradélután már teszteltem egy apátsági sört:-) Gyertek el, és érezzük magunkat minél jobban! A. pinholista





2014. február 8., szombat

Analógisztán


Analóg fotográfiák. Ez a mondat 20 évvel ezelőtt nem bírt volna semmiféle különleges tartalommal. Mára egy hangyányit megváltozott a helyzet. Ránk tört a nagy, digitális forradalom, s mint ilyen, rögtön el is söpört gyakorlatilag mindent, amit analóg fotográfia alatt értünk. Szigetek maradtak. Apró valóságos szigetek, a nagy pixeltenger közepén. Ezeken a helyeken, Robinson Cruso-kként, azaz túlélőkként maradtunk páran, akiknek még mindig örömet okoz az analóg nyersanyag érintése, ismerete, és használata. Amolyan kézműves, pepecselős szerelem ez, az anyag és megjelenítése iránt, azzal a naív álmodozással, hogy még van igény erre, valahol az emberek lelkében. Hadd mondjak el most valamit. Korábban, amikor még mindenki filmre dolgozott, s nem volt rögtön kontollálható a végeredmény, a fotósban mindig ott motoszkált a kisördög, mi van ha valami nem tökéletes.... Amíg elő nem hívódott a film, dolgozott bennünk az izgalmi faktor. Mára ez megváltozott. Azonnal látjuk az eredményt, így ez a fajta izgalmi faktor megszünt. Keletkezett azonban egy másik. Mi van ha a számítógépemmel valami történik? Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, de 30 éve elkezdtünk floppykra archiválni, aztán mágnesszalagokra, aztán CD-kre, aztán DVD-re, pendive-okra, mobilwinchesterekre, és nem látjuk a végét. A legújabb számítógépem már csak pendrive-ot és USB-t fogad.... Míg az eltünőben lévő analóg fotográfia negatívjait bármikor elővehetem, újraszkennelhetem. Nyílván ez kicsit leegyszerűsített így, de mégis, érdemes átgondolni ezt. Addigis nézegessetek analóg képeket! A kiállítás már látogatható a Kultúrkúriában.



2014. február 4., kedd

Ha innál egy jó sört

és közben még fotókat is nézegetnél...





2014. január 20., hétfő

Dezső Tamás a DPReview oldalán

A nagyszerű magyar dokumentalista fotográfus - így vezeti be a Digital Photography Review oldala a magyar Dezső Tamás-t. Legyünk büszkék rá, mert évek óta teljesít kimagaslóan korunk vizuális forgatagában.
Itt található a Romániában fotografált anyaga.
Gratulálunk!

2014. január 14., kedd

Ars poetica helyett


Szöglyukasok/Pinholisták


Azóta, hogy 1994-ben egy fotómagazinban rácsodálkoztam a lyukkamerákra, ezekre a végtelenül egyszerű elven működő képalkotó eszközökre, nem tudtam szabadulni a varázsuktól. Attól a játékos felfedező világtól, amelynek alapja a camera obscura.
A camera obscura (sötét szoba), ugyanis egy fénytani jelenség, amely a fotográfia megjelenésével, majd fejlődésével egyre inkább tárgyiasult, így sokan a legegyszerűbb képalkotó eszközt látják benne. Ez részben igaz is, hisz minden egyes fényképezőgép egy-egy lekicsinyített camera obscura, mivel minden egyes fényképezőgép célja a külvilág bevetítése egy sötét helyre, s az adott vizuális látvány rögzítése. A pinholok, lyukkamerák szerkezete is ezen elvek mentén épül fel, azzal a különbséggel, hogy a a felvétel elkészültéhez nem lencsét, optikát használ a fotográfus, hanem egy parányi, tű ütötte lyukat. Innen az elnevezés is – pinhole- tűlyuk.
Miként készül egy ilyen lyukon keresztűl egy felvétel? Végtelenül egyszerűen. A lyukon át beáramló fény sötét dobozunk (kameránk) szemközti falára vetíti a külvilág fordított állású képét, s e látvány rögzítéséhez már csak fényérzékeny anyagra van szükség. Ez lehet fotópapír, negatívfilm, diafilm, instant anyag, vagy akár egy digitális kamera érzékelője is. A lyukkamerások nagy része az analóg nyersanyagokat részesíti előnyben. Hogy miért? Ennek több oka is van. Gyakran az alkotók maguk készítik el kameráikat, a legkülönbözőbb anyagokból. Egy így elkészült képalkotó eszköznek a létrehozása is az alkotási folyamat része. Szó szerint magunkhoz, vizuális elképzeléseinkhez formálhatjuk a elkészülendő kamerákat, amelyek a legváltozatosabb formájúak, kialakításúak lehetnek, s a legkülönbözőbb anyagok felhasználásával is készülhetnek. Sokszor a leghihetetlenebb tárgyakat (tojáshéj, kagyló, könyv, sörösdoboz) gyakorlatilag bármilyen, jó fényzáró képességgel rendelkező eszköz alkalmas lehet)) használják fel a műfaj megszállottjai. Nyílvánvaló ugyanis, hogy a mai digitális képdömping világában, amikor a fotográfia-Susan Sontag kifejezésével élve- társadalmi tömegritussá vált, kell némi elkötelezettség ahhoz, hogy az ember otthon fúrjon-faragjon, filmet, fotópapírt daraboljon, s az így elkészült eszközökkel elkészítsen rendszerint egy, azaz egy képet. S ez a „kattintás“ sokszor jóval hosszabra sikeredik. Ugyanis a parányi lyukon keresztűl történő fotográfálás egyik izgalmas összetevője az időfaktor. Egy egy felvétel elkészültéhez nem a másodperc töredék részei szükségesek, hanem sokszorosai. Bármennyire hihetetlen, de van olyan kép is, amelyhez hetek, hónapok minden másodpercét felhasználják. Hosszú időutazás ez. A másik érdekesség a kép térérzete. A végtelen mélységélesség, amely valójában végtelen mélységéletlenség. Nagyjából az az érzékelés, amelyet a szemünk hajt végre a nap jelentős részében. Amikor folyamatosan érzékeljük a magunk körül lévő teret, így közlekedünk, mozgunk, és csak akkor fókuszálunk rá, élesítünk egy adott pontra, amikor az valamiért felkeltette az érdeklődésünket. Eközben valamennyien naponta megyünk el sok, apró csoda, érdekesség mellett. Mennyivel másabb világ ez, mint a „végtelen számú“ kattintások világa. A lyukkamerát használók azonban azt vallják, hogy az a szabadság, egyediség érzet, amit a kameraépítésből, az alkotásból vagy a végeredményből merítenek megsokszorozza az érzést. A felfedezés, a rácsodálkozás öröme, amit adott esetben a lyukkamerákból kikerülő képek nyújtanak, olyan friss, kissé szokatlan vizuális élmény, amire a fiatal korosztálytól az idősebbekig egyaránt fogékonyak. Nem véletlen az sem, hogy alapfokú művészeti iskolákban szinte mindenhol foglalkoznak a camera obscurával, s a lyukkamerával. Jó példa erre az évente, április utolsó vasárnapján megrendezésre kerülő WPPD-World Photography Pinhole Day- amelynek lényege, hogy az adott a napon kell felvételt készíteni, s ezt feltölteni a WPPD oldalára meghatározott időhatárig. A világ minden pontjáról érkeznek képek, kortól, nemtől, vallási beállítottságtól függetlenül. És valahol ez is a szépsége e műfajnak. A világon bárhol találhatunk olyan embereket, akiknek egy parányi lyuk, az azzal törénő alkotás, vagy az eszköz létrehozása meg tudja adni azt a fajta elmélyülést, örömet, ami a mai világunkban sokszor hiánycikk. Egy kis lyuk, ami magába szippant bennünket, s nem ereszt.