2010. december 30., csütörtök

2010. december 23., csütörtök

Macska a kirakatban




















Amszterdamban utcáit járva feltűnt, hogy hány kirakatban ülnek, fekszenek sztoikus nyugalomban macsekok. Kifelé révednek, nézik a rohanó világot, aztán újra elnyújtóznak, s tovább pihennek.

2010. december 15., szerda

2010. november 25., csütörtök

2010. november 19., péntek

Amszterdam-Mexico












Az élet adta, a véletlen alakította. Valahogy mégis nekem összetartozik, bár másnak nagy kavalkádnak tűnhet. Az amszterdami főpályaudvar kerékpártároló dömpingje, cselesen belesimulva a Maya Riviera kertjébe. Vagy vica versa...

2010. november 4., csütörtök

Blogkalandor

Bécsi Imre javaslatára elkalandoztam ide:
http://www.591photography.com/
sőt volt "képem" hozzá:-)

2010. október 28., csütörtök

Várakozás















Hiába a kép, ha nincs rajta emberfia, döglődik. Ilyenkor mindig jó szolgálatot tesz egy magányos várakozó, aki kataton mozdulatlanságában ideális alany a lyukkamera hosszú másodpercei számára.

2010. október 22., péntek

Árterület















Kopaszi-gát, nyár eleje. Fekete-fehérből avittossá avanzsált kép. Kor-talan, ám lehet nem portalan. Csak egy hangulat.

2010. szeptember 28., kedd

Csiga (Gyöngyinek)
















Ma rájöttem a legfontosabb eldöntendő kérdésre a csigával kapcsolatban. Nem mindegy, hogy a tekeredés melyik vége felé tartunk: oda, ami magába fut, vagy oda amelyik kifele a világba.

2010. szeptember 23., csütörtök

Kék gatya




















Mit is lehetne ehhez hozzáfűzni? Kórkép. A Lukács-fürdő együtt öregszik a benne gyógyulást végzőkkel? Talán. Az a kék gatya...! Az nem hagy nyugodni. Öregszünk, velünk öregszik élő és nem élő környezetünk is, de... Ekkora méret, azt gondolom viselője az urológusok álma. Biztosra megy. Hol van már a könnyelmű nyarak oldalkötős fecskéje, s hol vannak a délegyházi cinkos pucérkodások! Most a "tuti"a menő. Köldök fölé növő, kék gatya. Viselője akkurátus ember, gondosan odacsippentette a száradást elősegítő spárgához egy kék és egy piros csipesszel. Megjegyzem ez is kórtünet. A ma élő link középutasok nagy része csak "a la natur" ráveti bármilyen  szárítóra, aztán jól megnézheti magát. Meg a szárítandó holmi hűlt helyét, ha jön a szél. De ez a gatya nem repül el! Sicherheit! Maximum leszakad a homlokzattal együtt, mert erre, valljuk meg, nagyobb az esély.

2010. szeptember 14., kedd

Hol van az nyár?















Azok a meleg nyári napok elég hamar feledésbe merültek. Nem mintha rajonganék a kánikuláért, mert ez így nem igaz, de azért pár fokkal lehetett volna melegebb. Amolyan vénkisasszonyosan. Amikor az ember eldől a fröccsel megspékelt ebéd után egy fa jótékony árnya alatt, és szuszog. A Nap sugarai kicsit elérik a lábfejét és melegítik. Úgy merül álomba, hogy ellassul a világ mellette, az égbolt egy nagy pilla, amely egyszercsak lecsukódik. Egy óránál ilyenkor sohasem alszik többet, s mégis kipihenten ébred. Begombolja ingét, s miközben tétova mozdulatokkal befűzi a cipőfűzőjét, arra gondol, hogy melyik kávézót kellene útba ejtenie. Egy fekete. Olyan erőteljes, bécsi pörkölésű presszókávé. Igen, erre lesz szüksége, könnyű szódával, és egy fél pozsonyi kiflire. Akkor a Hadik-ba kell mennie, ott még megkaphatja amire vágyik...

2010. szeptember 10., péntek

Alig


















Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak...

2010. szeptember 6., hétfő

Nyupu

















Dilemmáim nekem is akadnak, nemcsak Vajdusnak. Váltogatom a formátumokat a 6x6-tól 6x12-ön át a 4x5 inch-ig. Hol ez, hol az tűnik jobbnak, de a rollfilmnek, méretéből és kezelhetőségéből adódóan megvan az az előnye, hogy sokrétűbben, "riporttossabb":-) formában is tudom használni. Azért ez, így leírva vicces, hisz jópár másodpercet exponálok. De csak csak kevésbé szöszmötölős, mint magazinokat le-fel pakolni. Ezt a képet nyár elején készítettem, amikor felszabadultan sétáltam haza a csontkovácstól, s abbéli örömömben, hogy nem tört ki a nyakam, sőt flexibilissebb lettem, hajlandó voltan az utca szintjéig ereszkedni a pinhole*-ommal. Banális, de nekem tetsző, régi öntöttvas, ami a körúti fák környezetét védi, némi locsolás után.

2010. szeptember 3., péntek

Erdei séta


















Ezt a 4x5 inch-es világot még szoknom kell. Kicsit alexpós lett a kép. Mentségemre szolgál, hogy hihetetlen mennyiségű agresszív szúnyogtámadást kellett így is kivédeni, e pár perc alatt. Ez a legnagyobb látószög, amit tud a 4x5 inch, bár itt nem jön ki látványban.

2010. augusztus 30., hétfő

Forgalomban











Úton a Népszínház utcából a Blaha Lujza tér felé. Ha nagyon elbambulunk akár ezt is láthatnánk. Elég csak hunyorítani egy kicsit és megvárni, amíg beér a 37-es vagy a 28-as villamos.

2010. augusztus 29., vasárnap

A mai napra















Vajdus azt írta, ez a magyar fotográfia napja. Ma fotóztam is eleget, és még kiállítást is néztem (szokásomtól eltérően:-). De hogy a tisztelgésnek végképp megadjuk a módját, feltettem ezt a "zsengét". Egészen friss, kicsit üres, de miénk:-). Kicsit lágyul néhol, csöppet korrigáltam a színeket, majd vissza is öregítettem, amolyan ORWO feeling irányába. Ne tessék már ilyet mondani, hogy még az előző kiállítási anyag hatása alatt voltam! Á dehogy...

2010. augusztus 27., péntek

Hölgy kutyával











Esztendős kép, csaknem. Azóta a hűtőben figyelt a negatív, és várt. Várta társait, s a megvilágosodást:-) Magam is meglepődtem, hogy ez a tekercs ilyen sokáig bírta, ott bent, látens magányában. S ez a hosszas várakozás visszamutatott a régi ántik időkre. Azokra az évekre, amikor minden becsületes család évente egyszer-kétszer vitte el filmjeit előhívatni,  s ezeken a filmnegatívokon egy egész év rajta volt. Kis idő csomag, a kontinúitás. S rá lehetett csodálkozni: né'má', karácsonykor még mekkora volt az öcsi!:-) Most meg termelünk, napi több tekercsnyi digitális filét, ami nem baj, csak más. Másvilág.

2010. augusztus 26., csütörtök

A fénykép helye

Mottó: A hanyag fotóst könnyebben utoléri balsorsa, mint a sánta kutyát.
A napokban ismét összeszedtem azon negatívjaimat, amelyeket nem otthoni vegyszerben lögyböléssel terveztem tetemre hívni, és elvittem őket Keve Andrishoz. Nem mondom, volt benne némi kockázat, mert a tekercsek egy része rég lejárt negatív volt, egyet pedig ráadásként két törülköző alatt tekercseltem át egy másik orsóra. De, amíg élünk, remélünk. Hiba volt!:-( Sajnos a négy tekercsből kettő nem üti meg a kutyaszar kategóriát. Konkrétan az egyik egy 90%-os fekete fátyol (ez az áttekercselt), a másiknál pedig a beleérző képességem hiányzott. Hiába mértem fényt, s kalkuláltam expóidőt, a kb. 20 éves Ilford Pan F megmakacsolta magát, s többet kívánt. Nem is tudtam, hogy ez a kis 120-as roll is ilyen fényevő. Elbaltáztam, fényben merítkező véreim!:-) De nem csüggedek, a másik két tekercsen akad még sokkolnivaló:-) Ma este elbújdosom a sötétkamrámban...

Fregoli, a bal(ek)pinhole ördöge

2010. július 28., szerda

Narancsszüret













Pusztán technikai érdekességként raktam fel ezt a képet. Ez a kép egy Meopta 2,8/80 16mm-es egykori filmes optikával készült. A többi narancs és nyár:-)

2010. július 26., hétfő

Horizont













Két hétig a szokásos balatoni ingerszegény környezetben próbáltam kiegyenesíteni az agytekervényeimet. Elég sokat lyukkameráztam, azonban azok a képek még csak az előhívás előtti fázisban vannak, ezért, gondoltam berakok egy szokásos magasparti felhős képet, a la mikro 4/3:-). A kép neutrális szűrővel készült, elkerülendő a hatalmas kontrasztokból adódó kiégéseket, eredetileg színesben, majd PS-ben átkonvertáltam fekete-fehérré. Szombatra jött meg az a hűs szél, amit már sokan vártak, számomra azonban erősebb lett a kelleténél, mert ebben a szélben már nem tudtam pecázni, így kattintottam párat.

2010. június 20., vasárnap

Marco Zelmer

Ezúttal nem a saját lyukkamerámat mutatom meg, hanem egy német úriemberét, Marco Zelmer-ét.













Ez egy 5,5x17 cm-es panoráma lyukkamera, amely jócskán szélesebb, mint pl. az általam is használt Zero 612B. Jó időben az expozíciós idő 7 másodperc, rossz időben ez hatványozódik. Számomra azért érdekes ez a formátum, mert annyira széles a kép, hogy szinte nem is egy képként nézem, hanem történetként.














Folyamatot látok, történést a megdermesztett időben, amihez ez a széles látószög nyílvánvalóan hozzájárul. Ahogy végigpásztázom Zelmer képeit, ottragadok és pillanatainak részeseivé válok.















Akit bővebben érdekelnének képei:

2010. június 17., csütörtök

Piros ernyő















Sokszor az ember megmagyarázhatatlan dolgokat is képes lefotografálni. Egy fényfoltot egy ernyőn:-)? Mégis a hétköznapokban lehet, hogy ezek a kis lükeségek lökdösnek tovább, mert kell valami, ami a játékhoz visszavisz. Általában keveset játszunk. Mindent készen kapunk magunk körül, és nem áldozunk időt magunkra, csak az elvárásainkra. Mert ennek vagy annak meg kell lennie, vagy ezt most el kell érni. Tűzz ki célokat, gyerünk csináld tovább....és a többi. Fordítsunk egyet. Állj meg! Nézz magad körül, és értékeld. Szeresd a kis semmi pillanatokat, amikor elfelejtesz mindent és csak úgy elbambulsz valamin, belerévedsz a semmibe. Mert ez jó. Ilyenkor, amikor az agyad felett átveszik a hatalmat egyéb érzékszerveid, mintha lassítva látnál mindent, de sokkal részletessebben. Miért is írom mindezt? A piros ernyő...

2010. június 9., szerda

Vihar




















Bár volt részünk esőben bőven, ez a kép nem az elmúlt hetekben, hanem tavaly készült. Akkor csapott le a fülledtségben bágyadt budapestiekre ez a vihar, amely a viharos eső és némi jég mellett, hihetetlen mennyiségű homokot hozott magával. Ma ismét fülledtségben ülünk, s bár csak két és fél napos ez a meleg, jólesne egy kis hűs szellő. Esőből azért volt elég...

2010. május 30., vasárnap

Szivaros pinhole


 












Az egyik legkedvessebb pinhole-om szivaros dobozból készült, csapatmunkában, Kakuszi Zoli fotóstársam apró, de figyelmes ötleteivel. Adva volt egy szivarosdoboz, ezzel ugye megvolt a fókusztávolságom. Ehhez készült el a 0,23mm-es lyuk, ami igen pontosra sikerült. Ez elég nagylátószöget jelent, hisz 122 fokban látok vele. Ez a 35mm-es fókusztávnál a 6x9-es síkfilmet gond nélkül kirajzolja, a 9x12-esnél már vignyettálna.














Amiért nagyon szeretem, az a sok apró olcsó ötlet, amelyekkel elkészült. A zár pl. egy cserepesvirág kidobásra ítélt fekete műanyag dobozából. Ez az anyag könnyen vágható sniccerrel,  s jól ragasztható pillanatragasztóval. Kivágtunk hozzá egy kis fület, amit ha felhajtunk nyitva a zár, ha lehajtjuk zárva. Ennek rögzítése egy elcsípett gombostűvel történt.

                                        
A dobozba került kartonokból a filmtartó, s hogy ne csúszhasson ki a film belőle, még alá ragasztottunk egy harmónika-szerűen meghajtott fekete, vékony papírt. Ezután kifestettem fekete temperával belülről, s azt gondoltam, hogy elegendő lesz ez, hisz szemre nem nagyon juthatott bele fény a széleknél.

                                            

Aztán kiderült, hogy mégsem, ezért fekete kartonból még fényzáró éleket ragasztottam bele.



                                     
Végül Zoli legyártott hozzá egy állványcsatlakozót, ami a hosszú expókat figyelembevéve nem kis segítség volt.

                                    
Kívülről lekentem valami állagmegőrző lakkal, ez volt a legdrágább befektetés hozzá, a lakk 230 Ft-ba került. Aztán elkezdtem fotózni...


                                                



Ezek 6x9 cm-es síkfilmre készültek, s ezúton is köszönettel tartozom Kakuszi Zolinak. 




2010. május 23., vasárnap

Kekszes pinhole




















Ez a lyukkamera egy kekszes dobozból készült. Adott volt a forma, a viszonylag könnyű zárhatóság, lyukat kellett hozzá szerkeszteni, filmtartó eszközt, és zárszerkezetet, hisz itt a nem működött volna egy kartoncsík le-fel húzigálva, mint az aszaltszilvás pinhole-nál. A lyukat a már korábban idézett programokkal kiszámoltam, és egy nagyon vékony rézlapba elkészítettem. Persze milyen is az ember, 0.35mm átmérőt ajánlott a kalkulátor, mire nekem kb. 0.41 mm-es lett. Nem baj, jó lesz így is - gondoltam, s valójában jó is lett, csak lágy, a nagyobb lyuk miatt. Felszereltem a lyukat belülről a szokott módon, majd kibéleltem a dobozt fekete fotópapírral. Erre azért volt szükség, mert a bejutó fény a megcsillanó felületen, mégha kevéske is mindenféle kellemetlen becsillanást, foltot tud a képen okozni. Amikor ezzel elkészültem, következett a filmtartó elkészítése. Ez voltaképpen egy falapra szerelt és kartonokból elkészített filmtartó sín. Könnyen elkészíthető, s előnye, hogy a pontosan behelyezett film sem elmozdulni, sem kicsúszni nem tud belőle.














6x9 cm-es állókép készíthető vele, (már ha nem vágjuk a képet). Hátra volt azonban még az a probléma, hogy ezt a falapos filmtartót hogy rögzítem a dobozban. Erre végülis elég egyszeű megoldást gondoltam ki, a lányaim használt radírjait ragasztottam be a kekszes dobozba, úgy, hogy épp csak be lehessen tolni a falapot, így az garantáltam mozgásmentes lett.




















Itt épp annyira húztam csak ki, hogy látható legyen, amint a síkfilmet betolom a kartonsínbe, majd az egész cuccot a dobozba. Most már csak elől a "zárszerkezetet" kellett kitalálni. Nyomdász szülők gyermekeként sok papír volt odahaza gyerekkoromban, azokkal játszottam eleget. S mivel egyáltalán nem vagyok egy tausendkünstler, ezért a jól bevált kartonsínes megoldás mellett döntöttem. Három réteg karton egymásra ragasztásával, ahol a középső pereme keskenyebb, mint az alsó-felső részé, kész is a sín, s ebbe már csak be kell tolni illetve kihúzni a záró kartoncsíkot.














Nagyjából ennyi ennek a kamerának a története, de hogy ne csak beszéljek róla, íme egy kép, ami vele készült. Műteremben, kb. húsz perc volt az expozíció idő, s jól látható, hogy ez a lyuk bizony kicsit lágy képet ad. Azért szeretem:-)




























2010. május 20., csütörtök

Bilora pinhole



















Ezt a lyukkamerát, egy boxgépből alakítottam át, tehát ehhez volt a legkevésbé szükség a kreatívitásra. Ennek ellenére megmutatom, mert, aki nem érez magában annyi erőt, hogy fabrikáljon, az íly módon könnyebben jut lyukkamerához. Tehát adva volt egy régi használatban megöregedett boxgép, amelynek kivettem a lencséjét, és a blendenyílásra szerkesztettem egy lyukat. A lyuk alapja a már bemutatott árukód olvasó bigyó volt, (lásd a korábbi írást). A fókusztávolsághoz ajánlott lyukméretet itt a www.mrpinhole.com oldalon található kalkulátorral számoltam ki. Itt látható a lyuk is.














Ennek a camerának előnye még, hogy van hozzá kereső tükör, rollfilmmel megy. és távkioldóval tudom használja a zárat. Nagyjából ennyi:-)

2010. május 15., szombat

Lyukkamera és az aszaltszilva



Ezzel a lyukkamerával kezdem, mivel ez talán a legkönnyebben előállítható szerkezet. Alkalmazható hozzá bármilyen viszonylag nagy "szájú" konzervesdoboz, amelybe még befér a kezünk, hogy el tudjuk helyezni a nyersanyagot. Fontos, hogy felülről is jól zárható legyen!

 
 Ez egy aszaltszilvás dobozból készült. Először kifúrtam magát a dobozt. Nagy lyukat fúrtam, azt hiszem 6-os fúróval, mert e mögé került a tényleges lyuk, amit az itt mellékelt képen látható kis fémlamellába fúrtam egy varrótűvel. Ilyen fémlamellák (szintén a képen) a  műszaki árucikkekre felragasztott bigyókban találhatóak, általában három darab van bennük. Előnyük, hogy rugalmasak és szebben lehet  lyukat fúrni a varrótűvel, mert nem szakadnak és nem sorjásodnak annyira. Ha nem lenne ilyen a közelben, akkor alufóliába is készíthetünk lyukat. Azt , hogy mekkora legyen a lyuk, ezen a linken kiszámolja nekünk egy ügyes kis progi:

www.pinhole.cz 

A kész lyukat belülről ragasztottam a nagy lyuk elé.

Szépen kibéleltem a dobozom fotókartonnal, de erre bármilyen nem fénylő és nem fényáteresztő fekete anyag jó (pl. ki is lehet festeni fekete festékkel). Aztán kívülről az esztétika végett:-) itthon talált öntapadós fóliával letapétáztam. Fotózás előtt az exponálandó anyagot, ami lehet fotópapír vagy negatív is, egyszerűen csak behelyezem sötétben a lyukkal szemben. Általában, ha nem rázzuk a dobozt össze-vissza, a papír(film) nem mozdul el.



 Ha valaki ennél biztossabb megoldást szeretne, ragasszon be támpontként kis pöcköket. A zár része rendkívűl egyszerű, exponáláskor csak felhúzom a fekete kartoncsíkot, amelyet itt egy tejgumi rögzít, majd a végén visszatolom.



 Csak exponálni kell, és csodálkozni a teret a doboz formájából adódóan meggörbítő és kissé összenyomó perspektíváján.

  

2010. május 14., péntek

2010. május 7., péntek

Kimaradók







Volt két éve egy pályázat, amelyre hatalmas elánnal és nem kevés anyagi befektetéssel készültem. Na innen keserédes a pofáraeseés, s ez be is következett. Akkor becsapva éreztem magam, mert láttam a beválogatott anyagot, s annak jó része számomra vállalhatatlannak tűnt. Persze a zsűri nem én vagyok:-), s a döntésükbe nem volt beleszólásom. Szép is lett volna:-)( Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és most egy ismerősöm járt ugyanígy egy nemzetközi pályázaton. Nem arról van itt szó, hogy az ember egója akkora lenne, hogy ne tudná elfogadni a zsüri döntését, max . értetlenül fogadja. Nem nagy a pinholos(lyukkamerás) kör a világban sem. Pontossabban sokan kipróbálják, de megmaradnak a kezdeti kísérletezés szintjén. És épp ezért bosszantó, ha az ember azt látja, hogy teljesen koncepciótlan, technikailag erősen vitatható színvonalú képek sikeresek, míg amibe energiát fektet az ember, nem viszik át a lécet. Ugyanis a technikára a lo-fi jellemző (ez hihetetlenül alacsony vonbal/mm felbontást jelent, (naná hisz lyukkamera), de ez nem kell, hogy egyben az igénytelenséget is jelentse. Számomra az alkalmazott technika kihívás, hogy tudok-e olyan jellegű képanyagot készíteni, ami kiemeli a camera obscura sajátosságait. Vagy épp szembemenni az elvárásokkal, és olyat megpróbálni láttatni, amire nem feltétlenül tartják alkalmasnak e szerkezeteket. Így voltam az utazásos képekkel is, több hétig utazgattam álvánnyal, és lyukkamerákkal a combinón, és közben exponáltam. A legrövidebb expo 8 másodperc volt, a leghosszabb talán két perc. Az embereket nem izgatta, s nem is nagyon érdekelte, mik ezek a fadobozok és hogy egyáltalán mit csinálok. Három hét alatt egy ember kérdezett rá. Mindenesetre lelkesen exponáltam, viszonylag sok ...használhatatlan képet... Egy lyukkamerának hihetetlenül kevés volt a fény, ne feledjük 140-es a rekesz. Így aztán nekiállhattam a végtelen sok selejtből valamit menteni, ami még menthető. Az itt látott képek, a kimaradók lettek, mert olyan, szűk kontrasztvilággal rendelkeztek, hogy nem lehetett őket használni, vagy épp a kompozíció volt kevésbé sikeres. Ettől függetlenül számomra valamit visszahoznak a napi zötykölődés, "arctalan és monoton" utazás hangulatából. Persze az eredeti pályázati képeanyagot úgy kivágták, mint macskát ...... Túl koncepcionális-mondták. Játéknak mindenesetre jó volt:-)