2014. február 8., szombat

Analógisztán


Analóg fotográfiák. Ez a mondat 20 évvel ezelőtt nem bírt volna semmiféle különleges tartalommal. Mára egy hangyányit megváltozott a helyzet. Ránk tört a nagy, digitális forradalom, s mint ilyen, rögtön el is söpört gyakorlatilag mindent, amit analóg fotográfia alatt értünk. Szigetek maradtak. Apró valóságos szigetek, a nagy pixeltenger közepén. Ezeken a helyeken, Robinson Cruso-kként, azaz túlélőkként maradtunk páran, akiknek még mindig örömet okoz az analóg nyersanyag érintése, ismerete, és használata. Amolyan kézműves, pepecselős szerelem ez, az anyag és megjelenítése iránt, azzal a naív álmodozással, hogy még van igény erre, valahol az emberek lelkében. Hadd mondjak el most valamit. Korábban, amikor még mindenki filmre dolgozott, s nem volt rögtön kontollálható a végeredmény, a fotósban mindig ott motoszkált a kisördög, mi van ha valami nem tökéletes.... Amíg elő nem hívódott a film, dolgozott bennünk az izgalmi faktor. Mára ez megváltozott. Azonnal látjuk az eredményt, így ez a fajta izgalmi faktor megszünt. Keletkezett azonban egy másik. Mi van ha a számítógépemmel valami történik? Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, de 30 éve elkezdtünk floppykra archiválni, aztán mágnesszalagokra, aztán CD-kre, aztán DVD-re, pendive-okra, mobilwinchesterekre, és nem látjuk a végét. A legújabb számítógépem már csak pendrive-ot és USB-t fogad.... Míg az eltünőben lévő analóg fotográfia negatívjait bármikor elővehetem, újraszkennelhetem. Nyílván ez kicsit leegyszerűsített így, de mégis, érdemes átgondolni ezt. Addigis nézegessetek analóg képeket! A kiállítás már látogatható a Kultúrkúriában.



2014. február 4., kedd

Ha innál egy jó sört

és közben még fotókat is nézegetnél...