Azok a meleg nyári napok elég hamar feledésbe merültek. Nem mintha rajonganék a kánikuláért, mert ez így nem igaz, de azért pár fokkal lehetett volna melegebb. Amolyan vénkisasszonyosan. Amikor az ember eldől a fröccsel megspékelt ebéd után egy fa jótékony árnya alatt, és szuszog. A Nap sugarai kicsit elérik a lábfejét és melegítik. Úgy merül álomba, hogy ellassul a világ mellette, az égbolt egy nagy pilla, amely egyszercsak lecsukódik. Egy óránál ilyenkor sohasem alszik többet, s mégis kipihenten ébred. Begombolja ingét, s miközben tétova mozdulatokkal befűzi a cipőfűzőjét, arra gondol, hogy melyik kávézót kellene útba ejtenie. Egy fekete. Olyan erőteljes, bécsi pörkölésű presszókávé. Igen, erre lesz szüksége, könnyű szódával, és egy fél pozsonyi kiflire. Akkor a Hadik-ba kell mennie, ott még megkaphatja amire vágyik...
Gracias, Frank!
VálaszTörlésNosztalgia, képben és írásban, nem tudom, melyik tetszik jobban :) (Látom készülsz az új projektre, én meg kimaradok belőle :)
VálaszTörlésVissza az időbe... mint a 70-es évek... no de akkor hol az előre ? Vigyázz, ne maradj le a jelenről... :)
VálaszTörlés