Kellemes őszi délután az ember gyanútlanul sétálgat a belvárosban, és egyszercsak kivel atlálja magát szembe. A népek nagy tanítómesterével. Kérlelhetetlen szigorával tekint felénk egy hokedli és bárszék intim kapcsolatából és a szocialista ipari formatervezés jóvoltából létrejött tákolmányról. Emlékszem, Vlagyimir Iljicsnek még általános iskolában a tantermünkben is volt egy szobra, csak valamivel kisebb, gipszből. Addig hancúroskodtunk, amíg egyszercsak megunta, és közénk zuhant. Nagy robaj, ijedtség és szétguruló gipszdarabkák közepette szenbesültünk azzal, hogy aranyszín festékkel lefestett szobor is múlandó. Miként anyámék is megtapasztalhatták, amikor délután hazaszállítottam egy nejlonszatyorban a maradványokat. Pechemre én voltam a hetes, így rám várt a feladat, hogy Lenin karizmáját helyreállítsam:-)
De lám, van még ebből a karizmából elegendő. Ezt megerősíteni látszik a kirakatban Iljics jobb (nekünk bal) válla mögött megbúvó Szabadság szobor(ka), valamint az a tény, hogy ő a fő attrakció. A kép jobb felső sarkában belógó gázálarc és az alatta található kalap, mint kor hangulati kellékek hivatottak asszisztálni a szigorú tekintet mellé.
Azért megnézném azt a vásárlót, aki anyagiakat nem sajnálva megvásárólja, és hazaviszi magával Iljicset, és szellemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése