Régebben olyan szépen tudták elbúcsúztatni az embereket. A Fővárosi Sírkertben rengeteg régi sírt találni, amelyre az illető rangja, beosztása vagy egyéb információ felvésettetett. S valahogy illőbben tudtak megemlékezni, egy-egy jelentős főtisztiselőről. Ez itt Budapest egykori főlevéltárosának sírja.
Az én örök nemecsek ernő lelkem nincs ettől feldobva. Miért frankó, hogy egy jobb beosztásban élő még halála után is nagyobb megbecsülést kapjon, mint Marika az iktatóból? Mindenkinek jár a szép búcsúzás, a szép emlékezet.
VálaszTörlésMiért nem reagál senki sem???? :D Például manapság milyen klassz lenne, ha az állami nagy vállalatok összes vezérigazgatójának szép nagy mauzóleumot építenénk. Így is végkielégítenénk őket. Tényleg! Ez az igazi végkielégítés: egy szép, míves síremlék. A Fiúmei úti temető a Keletiig terjeszkedne pár év múlva. 150 sír lenne egymás mellett és mindegyiken az állna: a BKV vezérigazgatója. :)
VálaszTörlésGondolkoztam a válaszon, már korábban is, de ez az igazság, hogy szerintem félreértjük a helyzetet. Ezek a sírok, amelyekről beszélek, olyan sírhelyek, amelyeket egy adott közösség vagy szervezet állíttatott és nem gazdag embereknek, hanem olyan egyéneknek, akik az életükkel, a munkájukkal valamely cselekedetükkel tettek annyit a közért, hogy ezt ilyeténformában elismerjék. Az élet nem csak fekete és fehér. Az, hogy miként emlékezünk meg halottainkról, minket is minősít. Ha mindenki egyensírban feküdne ezzel azt is deklarálhatnánk, hogy mindig mindenki ugyanazt tette a társadalomért, ami persze nem igaz. S most ne a hivalkodó nagy sírhelyekre családi kriptákra gondolj. De pl. én örülök, hogy Deák Ferencnek mauzóleuma van, és sokkalta jobb róla ott megemlékezni, s mennyire szomorú látni a szovjet kiskatonák sírjait két évszámmal. Míg kontrasztként a volt tabáni temetőből áttelepített 48-as honvédsírok kivitelezésük okán is mennyivel több emlékezetet hoznak elő az emberből.
VálaszTörlésNekem Timi mosolyt csalt az arcomra, ezért már megérte végig olvasnom :)) Sokáig lehetne ezt boncolgatni, mert ahogy manapság, hát régen pláne elég sűrűn előfordult, hogy nem a legrátermettebb ember kapta meg a lehetőséget egy tisztes állás betöltésére, a helytállásra, hanem az, aki a megfelelő kapcsolatokkal rendelkezett. Itt tehát már szertefoszlik az illúzió... Ettől még a nagy számok törvénye alapján simán előfordulhat, hogy a főlevéltáros rendes dolgos ember volt, aki megérdemelte, hogy méltóképpen megemlékezzenek róla... de az is ugyanígy, hogy Marika is elvégezte volna ezt a munkát becsülettel, ha lehetősége lett volna... Szóval így utólag mindegyiknél ott a HA...
VálaszTörlésMindjárt elutazom, és végre örülök, hogy beszélgetünk. :) Bennem egyébként az is felmerül, hogyan döntjük el, hogy ki tesz sokat a társadalomért? Mondjuk van egy ember, aki a kisváros középiskolájának igazgatója. Őszülő halánték, bifokális szemüveg, tekintélyt sugárzó szürke öltöny. Ő teljes mellszélességgel dolgozik a közért 8-10 órát. Felelősségteljes állás az iskolaigazgatás. Mivel ő ilyen megbízható, ezért ő lesz a polgármester is. És látom én a tévében, hogy ő mindkét poszton ezerrel teljesít. Míg én elfáradok 10-12 órai munka után, és elsmosogatni sincs erőm, csak átszitálom a macskaszart, és megyek aludni, ő simán dolgozik egy nap 26 órát, és semmi nem megy semminek a rovására. De ő még ennél is többet bír, mert ott a megyében még néhány cégben felügyelő bizottsági tag is. Melyikünk tesz többet a társadalomért? Abban biztos vagyok, hogy ő kapja a síremléket is, és nem a titkárnője, akit még álmában is felcsenget valami baromságért.
VálaszTörlésAzért én maradnék még egy kicsit a képnél! Ez a neogót síremlék maga is egy kordokumentum. A síremlékek egyébként általában a túlélő jelenkor üzenetei az utókornak. Ha egy család állítja, többnyire már a megjelenése sem vall jó izlésre, ha egy kollektív akarat, akkor azt egy fennkőltebb stílus iránti igény jellemzi.
VálaszTörlésA kép, már a készítésének technikája okán is, az objektív idő dimenziójába helyezi a hajadni levéltáros emlékét. Igaz, ez nem esztétikai kategória, nekem mégis szép és élményt adó. Ritkán járok sírkertekben, akkor is leginkább diákokat kísérek egy-egy jelesebb sírhoz vagy sírcsoporthoz, nem keresem ezt a különös hangulatot, de megérint, ha ott vagyok.
Apám a mindenkori fáraók névtelen "rabszolgája"
volt, ő maga kérte, hogy szórjuk szét a hamvait. Nem tartott igényt - a számára még az ábrándok szintjén is elérhetetlen - objektív időkre (a halhatatlanságra). Sántha Feri bácsi íróként volt "nemecsek" is, meg később intézményesített zseni is, hogy aztán visszaminősítsék "nemecsekké", úgy hogy ő közben jottányit se változott. Lázár Ervinnel is történhetett bármi, maradt rácegrespusztai mezítlábas... Ebben a minőségükben semmi közük a nemrégiben nekik állított síremlékekhez, valahogy mégis jó érzés volt látni, hogy a jelenkor a kollektív - ha úgy tetszik a nemzeti vagy épp az egyetemes - emlékezetre méltónak találta őket és az életművüket. Bocsássátok meg, ha nekem erről a képről nem a a minden korszakban ott hemzsegő úri svihákok, hanem ők, no meg a köztiszteletből állított emlékhelyek jutnak eszembe... (Kipi)
Szerintem minden munka egy egységnyit ér. Ha egy takarítónéni nem takarítja a WC-t fertőzőbetegséget kapnak a dolgozók, ha az igazgató nem szervezi nap mint nap a munkát, fejetlenség lesz. Kicsit ki sarkítottam, igen. Szerintem csak kereskedelmi értéke van a munká(s)nak. Vajon hány ezer jobbágy, zsellér éhezett, fázott valamelyik Széchenyi birtok falujában csak, hogy megalakuljon a MTA. Azt hiszem amíg nem becsüljük a szorgalmas kisembert, és annak munkáját, ha a vezetőink fontosságukat fitogtatják státuszszimbólumokkal, addig itt hagy bennünket Európa. De legalább szép síremlékeink lesznek. :D
VálaszTörlés