fregoli kamra

Újrahasznosítás. Olvasgatom fotósbibliámat, Dulovits Jenő: Így fényképezek című könyvét, és azt látom, hogy némi leleményességgel, kreatívitással, apró dolgok segedelmével mi mindent megalkotott abban az időben, amikor  még a digitalizmusról nem is hallottunk. Azon kapom magam, hogy önkéntelenül elképzelem, mit kezdene egy ilyen elme a mai világban. S rá kell jönnöm, hogy a film ugyan örök szerelem marad, de a digitális gépek és a számítógépek képességeivel és lehetőségeivel, és persze ugyanolyan kitartó kísérletezéssel kitárul a vizuális lehetőségek tárháza. Nem feltétlenül a manipulációé, inkább az expozíció helyes beállításáé. Dulovits egészen elképesztő fejlesztő és feltaláló elme volt. Nemcsak a DUTO lágyító előtét, vagy a DUFLEX fényképezőgépfűződik a nevéhez, (amelyből itthon 1200 darabot gyártottak, s nem láttak benne fantáziát, bezzeg odakünn...), hanem az általa alkalmazott kiegyenlítő hívás-hosszú expozíció párosítás is. Ennek eredményeképp hihetetlen mennyiségű és és finom szemcsézetű tónust lehetett varázsolni a képekre, s a kiégések és becsukódó részletek ismeretlen fogalommá avanzsáltak. Mit alkothatott volna Jenő bátyám a ma használatos képfeldolgozó szoftverek lehetőségeivel! Számára, aki nem hagyott egyetlen részletet sem feleslegesen elveszni, a tömörítetlen formátum és a változtatható érzékenység maga lett volna a kánaán. Ugyanakkor egy ilyen tudatosan komponáló és megtervező fotográfusnak, nem feltétlenül szükséges  a zoomok világa. Sokkalta inkább a minőség a meghatározó, mint a "gumiobjektívek" gyorsasága. Gyors bárki lehet, minőséget kevesebben állítanak elő. No ezért is lapozgatom naponta a könyvét. Mert a fotográfiáról szól, a szakmáról. Ennek sajnálatos ellentételezését megtekintettem tegnap is a Sajtófotó kiállításon. Lehet velem vitába szállni. Ezt a vitát eldöntendő, üssünk fel 15-25-35 évvel ezelőtti sajtófotó anyagokat, (minél régebbi annál jobb). Aztán beszéljük át a kérdést újra.

Szép napot!