2010. április 14., szerda

Éghasadás


Ez egy nagyon régi képem, ma rátaláltam és gyorsan be is linkelem nektek:-)
Skóciában készült, Edinburgh mellett. Épp teljesítette a társutazós csoportunk napi penzumát, és buszoztunk vissza lakókocsikempingünkbe, amikor megpillantottuk a busz ablakán keresztűl ezt a jelenséget. Ahogy a késődélutáni Nap áthasította a felhőket lélegzetelállító volt. Mivel már közeledtünk a kempinghez, szinte visszafelé számoltam a másodperceket, és amikor egy pillanatra megálltunk, leugrottam a buszról és elkezdtem futni a part felé. Menet közben kapcsoltam be a Sony 717-es gépemet, és persze még ott lógott az oldalamon egy Fuji Gw69-es nagyformátumú gép is, mert miért is legyen egyszerű minden:-) Kettőt exponáltam a Sony-val és kettőt a Fuji kamerával. Ezt a jelenséget azonban csak a Sony örökítette meg így.

11 megjegyzés:

  1. Hja, a Természet nem kényeztet el bennünket egy-egy jelenségével hosszú órákig. Elképzellek, könnyű, mert ismerős a helyzet :)

    VálaszTörlés
  2. Előfordul, hogy a gép mint egy rossz beidegződés megakadályozza, hogy a pillanatot zavartalanul élvezhessük... cserébe viszont magunkkal vihetjük.No ezért is nem vagyok természetfotós. :)

    VálaszTörlés
  3. Endrének van erről egy kedvenc vicce. A Niagara vízesésnél mindenki fotózik, csak egy turista áll és néz ki a fejéből. Kérdezik tőle, hogy ő hogyhogy nem fotózik. Gondoltam, én itt megnézem, válaszolja ő.

    VálaszTörlés
  4. Igen Timi. Én is sokszor elgondolkodom azon, amikor valami csodát látok, hogy hová kéne inkább néznem... Ihász Zoli Barátom mondta a '99-es napfogyó után, hogy: ketdett elfogyni, én meg inkább letettem a gépet és inkább a szememmel néztem. Szóval, nagy dilemma ez: hol lehet fontosabb. De! Mennyi fontos pillanatról maradta volna le az emberiség, ha nem lett volna ott a fotográfus.
    Egyre emlékezem vissza a saját magam esetéből: Egy kedves ismerősöm itt élt, de a szülőhazája vidéken volt. Sokat mesélt a kedvenc macskájáról. Egyszer szerencsém volt vele együtt ellátogatni oda. Kérte, hogy fotózzam le a kedvenccel. (Nem titkolom, gyengéd szálak fűztek az illetőhöz, nem a macskához.) Szemem a keresőn, és olyan tekintet láttam azokon a szemeken, amik a macskára néztek, s rám így soha... na, mindegy) Ujjam gépiesen nyomta, amit kellett. Aztán elvettem a szemem a keresőtől, és összezuhantam.
    Akkor értettem meg a fotóriportereket. Érző lények. A legvéresebb eseményt is mélyen átérzik, talán mélyebben, mint akik a képen csámcsognak majd. De! csak azután, ha elkészült. Ha egy különleges pillanatban a belsődre hallgatsz, eldobod a gépet. Ettők fotós, aki fotós.
    Na, ez hosszú lett...

    VálaszTörlés
  5. Nem baj, nem haragszom, sőt...:-) Köszönöm nektek!

    VálaszTörlés
  6. Óóó, Gyöngyi! Csak egyszer kell ráérezni, milyen az, amikor a keresőn keresztül lélegzel együtt valami csodával. Megnyomod a gombot, és kinézel mellőle azzal a tudattal, hogy már a gépbe is eltetted, nemcsak a fejedben lévő memóriakártyára :) Ugyanolyan ez, mint a portréidnál. Sok időd ott sincs vakarózni...

    VálaszTörlés
  7. Hehe, e-mailben már megjött Gyöngyi kommentje, amire reagáltam, de itt még nem jelenik meg.

    VálaszTörlés
  8. Csak most tértem ide vissza. Hát, nagyon jól elszórakoztam János a történeteden. Mármint azon, hogy úgy nézett a macskára, ahogy rád sosem. Talán az volt a hiba, hogy csak az illetőhöz fűztek gyengéd szálak, a macskához nem. :D A viccet félretéve, esküvői fotósként vagy pl. a halmajugrai cigányoviban is fotóriporternek érzem és vallom magam. Úgy gondolom, hogy csak érző lélekkel lehet jó fotóriporternek lenni. Ez a valódi jelenlét. Viszont, amikor nyaralok, akkor másban kellene feloldódni, és nem a fotóban, hanem a jelenben jelen lenni. Ez persze csak azóta foglalkoztat, mióta megtudtam, hogy nem biztos, hogy örökké tart a jelen életem.:)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szeretem a macskákat, csak a nőket jobban :)
    Sokszor én is nyűgnem érzem egy, mondjuk pacsmagi leeresztés ideje alatt a gépet, de azért mindig a közelemben van. Az igazi "riporter" minden helyzetben az, és csak érző lélekkel lehet az.
    Nem tart örökké a jelen, de a jelenlét örök lehet...

    VálaszTörlés